Egy folyó akkor is folyónak látszik, ha kevesebb víz van benne, a felszín alatti készletek változásából pedig szinte semmit sem érzékelünk a hétköznapokban. A vízrendszer tartalékai azonban jóval azelőtt fogyhatnak, hogy ennek látványos jelei lennének. A Meteorológiai Világszervezet friss jelentése szerint 2025 az elmúlt 35 év egyik legszárazabb éve volt a világ folyóinak vízhozama alapján. A probléma ráadásul nem áll meg a folyóknál.
Egyre ritkább a „normális” év
A WMO szeptemberben megjelent State of Global Water Resources 2025 jelentése jóval összetettebb képet mutat annál, hogy a világ egyszerűen szárazabb lett. Miközben egyes térségek vízhiánnyal küzdöttek, máshol az átlagosnál jóval több víz érkezett. A változás egyik legfontosabb jele éppen a kiszámíthatóság csökkenése.
2025-ben a globális vízgyűjtő területek 36 százalékán a normálisnál kisebb folyóvízhozamot mutattak a WMO által használt hidrológiai modellek. Ez önmagában is figyelemre méltó, a hosszabb idősor azonban még beszédesebb. Már hetedik éve kisebbségben vannak azok a vízgyűjtők, ahol a folyók vízhozama a normál tartományba esik. 2025-ben ez az arány 34–38 százalék között alakult, miközben az 1991 és 2020 közötti referencia-időszak átlaga 46 százalék volt.
A térképen nincs egységes világméretű szárazság. Dél- és Délkelet-Ázsia jelentős részén, valamint Dél-Amerika északi térségeiben az átlagosnál nagyobb vízhozamokat mértek. Észak-Amerika nagy részén, Dél-Amerikában a La Plata és a São Francisco vízgyűjtőjén, Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában ezzel szemben normál alatti vagy jóval normál alatti értékek jelentek meg. Afrikában ugyanabban az évben volt magasabb a vízhozam például a Niger és a Szenegál vízgyűjtőjén, miközben a Nílus, a Kongó és a Zambézi esetében jóval alacsonyabb értékeket mértek.
Ez azért lényeges, mert a gazdaság jelentős része a víz rendelkezésre állásának bizonyos fokú kiszámíthatóságára épült. Egy mezőgazdasági termelőnek, egy vízigényes ipari üzemnek, egy vízerőműnek vagy egy folyami szállítást használó vállalatnak nem sokat segít, hogy globálisan valahol máshol éppen több víz van. A víz helyhez és időhöz kötött erőforrás.
Ami a felszín alatt történik, azt sokkal nehezebb észrevenni
A folyók állapotát látjuk. A felszín alatti vízkészleteknél más a helyzet.
A WMO jelentésében szereplő adatok szerint 2025-ben a megfigyelt kutak közel kétharmadában a történelmi normál tartományon kívüli állapotot regisztráltak. Ez azonban fontos pontosítást igényel: nem arról van szó, hogy kétharmadukban túl kevés volt a víz. A jelentéshez szolgáltatott adatok alapján a megfigyelőállomások körülbelül 34 százalékán normál alatti vagy jóval normál alatti, 31 százalékán pedig normál feletti vagy jóval normál feletti szinteket mértek. A kép azért kedvezőtlen, mert 2024-hez képest az egyensúly tovább tolódott a hiány irányába. A felszín alatti vizekről szóló elemzés 51 ország több mint 43 ezer mérőállomásának adataira támaszkodott.
Tartós talajvízhiány jelentkezett többek között Közép- és Kelet-Európa egyes területein, az Egyesült Államok középső részén, Mexikóban, Chilében, Brazíliában, Dél-Afrikában, Északnyugat-Indiában és Ausztrália déli részein. Több érintett térségben nem egyetlen rossz év eredményéről van szó: a WMO többéves száradási folyamatot és felhalmozódó vízhiányt azonosított.
Még tágabb képet ad a szárazföldön tárolt víz mennyisége. Ebbe a felszín alatti víz mellett a talajnedvesség, a folyók és tavak vize, valamint a hó és a jég is beletartozik. Ennek a teljes vízkészletnek a mennyisége a 2010-es évek közepe óta tartósan csökkenő tendenciát mutat.
Ez már nehezen írható le egyszerűen egy száraz év következményeként.
408 milliárd tonna jég tűnt el egyetlen év alatt
A folyók és a felszín alatti vizek mellett a hegyvidéki jégkészletek is változnak. A 2025-ös hidrológiai évben a világ gleccserei 408 ±132 gigatonna jeget veszítettek. Ez körülbelül 1,1 ±0,4 milliméterrel járult hozzá a globális tengerszint emelkedéséhez.
A 408 gigatonna nehezen elképzelhető mennyiség. Egy gigatonna egymilliárd tonnát jelent. Ennél azonban vízgazdálkodási szempontból fontosabb, hogy 2025 már a negyedik egymást követő év volt, amikor mind a 19 nagy gleccserrégió nettó tömegveszteséget szenvedett el. Közép-Ázsiában, Délnyugat-Ázsiában, az orosz sarkvidéken, Izlandon, valamint Nyugat-Kanadában és az Egyesült Államokban az adott régió mérési idősorának három legrosszabb éve közé került 2025.
A gleccser nem egyszerűen távoli jégtömeg. Természetes víztározóként működik: hideg időszakokban vizet köt meg, olvadáskor pedig hozzájárul a folyók vízellátásához. Bizonyos kisebb gleccserekkel rendelkező térségekben – köztük Közép-Európában, a Kaukázusban, valamint Nyugat-Kanadában és az Egyesült Államokban – a WMO szerint már elérhették az úgynevezett „peak water” állapotot. Ezen a ponton az olvadásból származó lefolyás eléri a maximumát, majd csökkenni kezd, mert egyre kevesebb jég marad, amely elolvadhat.
2023 és 2025 között a gleccserek összesen mintegy 1400 gigatonna vizet veszítettek. A WMO számítása szerint ez nagyjából a világ éves édesvízkivételének egyharmadával egyenértékű.
A vízkockázat akkor válik drágává, amikor már nincs tartalék
A vízhiány gazdasági következményeit könnyű kizárólag a mezőgazdasághoz kötni, pedig a probléma ennél szélesebb. A folyók szállítási útvonalak, ipari vízforrások, energiatermelési infrastruktúrák részei és ivóvízbázisok. A felszín alatti készletekre települések, gazdaságok és vállalatok támaszkodnak. Ha ezek mennyisége vagy éves eloszlása megváltozik, az üzleti tervezés egyik korábban magától értetődő feltétele válik bizonytalanabbá.
Éppen ezért érdekes a WMO jelentésének egyik kevésbé látványos megállapítása. A csapadék, a folyók vízhozama vagy a talajnedvesség gyorsan reagálhat az időjárásra. A felszín alatti vízkészletek és a gleccserek sokkal lassabban változnak. Évek, évtizedek alatt épülnek fel, ezért tartalékként működnek akkor, amikor egy szárazabb időszakban a gyorsabban változó vízforrások nem elegendők.
A gazdaság számára ezért nem kizárólag az számít, mennyi víz esett egy adott évben. Egyre fontosabb kérdés, mennyi maradt a rendszerben az előző évekből, milyen gyorsan képes újratöltődni, és mekkora igényt kell kiszolgálnia.
Ez változtathatja meg a vállalatok vízhez való viszonyát is. A vízfogyasztás pontos mérése, a hálózati veszteségek feltárása, a technológiai víz visszaforgatása, a tisztított szennyvíz újrahasználata vagy a beszállítói lánc vízkockázatainak ismerete lassan ugyanabba a gondolkodásba kerülhet, mint az energiaellátás biztonsága.
A 2025-ös adatok legfontosabb üzenete ezért talán nem az, hogy volt egy különösen száraz év. Hanem az, hogy azok a víztartalékok is változnak, amelyek eddig átsegítették a gazdaságokat a száraz éveken. A folyók ettől még folynak. A kutakból továbbra is jön víz. Sok helyen semmi sem utal arra, hogy rövid távon komoly probléma lenne. A valódi kérdés az, hogy mennyi tartalék marad a rendszerben a következő száraz évre.
