Ahol nyáron csónakok jártak, szeptemberben helyenként száraz meder, régi tuskók és évtizedek óta víz alatt rejtőző területek kerültek elő. A Tisza-tó 2026-os vízhiánya látványos, de a valódi történet nem a meghökkentő képeken kezdődik. Az idei év megmutatta, mi történik akkor, amikor egy egész térség vízigénye egyre nagyobb, miközben a folyó, amelyből ezt a vizet biztosítani kellene, alig kap utánpótlást.
Egy nyár alatt elfogyott a tartalék
A Tisza-tó mesterséges tó, pontosabban a Kiskörei-vízlépcső fölött kialakított tározó. Teljes területe 127 négyzetkilométer, ebből normál állapotban 104 négyzetkilométer vízfelület, amelynek 62 négyzetkilométere nyílt víz, további 42 négyzetkilométer pedig vízi növényzettel borított terület. Ez azért fontos, mert a tó vízszintje szabályozható, és a benne tárolt víz jóval több feladatot lát el annál, mint amit a parton nyaraló vagy horgászó ember érzékel belőle. A 2026-os aszályra ráadásul előre készültek. Márciusban a KÖTIVIZIG a szokásosnál két-három héttel korábban fejezte be a tavaszi feltöltést, és Kisköre-felsőn 735 centiméteres vízállást állított be, tíz centiméterrel meghaladva a normál nyári szintet. Ekkor Kisköre és Tiszalök között 244,75 millió köbméter vizet tároltak, amelyből 131,25 millió köbméter számított hasznosítható vízkészletnek. Júniusban egy kisebb tiszai árhullámot kihasználva még tovább mentek: rendkívüli üzemrendben 750 centiméterre emelték a szintet, így a hasznosítható készlet átmenetileg 147 millió köbméterre nőtt. Három hónappal később ez a tartalék gyakorlatilag elfogyott. Augusztus elején a csekély utánpótlás és az erős párolgás miatt már napi 2–4 centiméterrel csökkent a tó szintje. Augusztus 28-án elérte a 610 centiméter körüli minimális nyári szintet, ahol a vízügy meghatározása szerint a hasznosítható vízkészlet nullára csökken. A változás műholdról is jól látható: a Copernicus Sentinel–2 2025. szeptember 2-i és 2026. szeptember 7-i felvételeit összehasonlítva idén jelentős kiszáradt mederrészek jelentek meg, különösen a tó középső és északi területein.
Hová lett ennyi víz?
A tó látványos apadására könnyű azt mondani, hogy kevés eső esett, a helyzet azonban ennél összetettebb. A Tisza-tó vízellátását alapvetően a Tisza határozza meg, ezért nem kizárólag az számít, mennyi csapadék hullik közvetlenül a tó környékén. Az egész vízgyűjtő állapota számít. A KÖTIVIZIG augusztus végi adatai szerint 2026 első nyolc hónapjában a Tisza vízgyűjtőjén a csapadékból származó lefolyás az átlagos években megszokott mennyiségnek mindössze körülbelül a negyedét érte el. Ehhez társult a tartós hőség és az átlagosnál intenzívebb párolgás. Július közepén Kisköre-felsőn még 726 centimétert mértek, a rendszerben pedig mintegy 235,3 millió köbméter víz volt, ebből 121,8 millió köbméter hasznosítható készlet. Néhány héten belül azonban olyan helyzet alakult ki, amelyben kevesebb víz érkezett a tóba, mint amennyit tovább kellett adni. A tározóból ugyanis vizet kellett biztosítani a Kisköre alatti Tisza-szakasz számára, miközben mezőgazdasági és ökológiai vízigényeket, valamint a Körös-völgyi vízátvezetést is kezelni kellett. Amikor a tartalék elfogyott, már a vízhasználatok korlátozása következett: szeptember elején a mezőgazdasági vízkivételeknél az engedélyezett maximális vízsugár 50 százalékát engedélyezték, illetve ahol ez műszakilag nem volt szabályozható, a vízhasználat időtartamát kellett megfelezni. A Tisza-tó így 2026-ban látványos példája lett annak, mit jelent a gyakorlatban a vízkészletekért folyó verseny: ugyanabból a korlátozott készletből kell működtetni egy ökológiai rendszert, kiszolgálni a mezőgazdaságot, biztosítani a folyó vízpótlását és fenntartani egy jelentős turisztikai térséget.
A vízhiányt először a parton lehet látni
Az alacsony vízállás hatása gyorsan megjelent a mindennapi életben. Sekély területek váltak járhatatlanná csónakkal, kikötők működése került veszélybe, korábban víz alatt lévő tuskók és mederrészek bukkantak elő. Már július végén volt olyan tiszabábolnai kikötő, amelynek be kellett zárnia, mert a hozzá vezető csatorna hajózhatatlanná vált. A probléma ugyanakkor az élővilág szempontjából súlyosabb. A sekély víz gyorsabban melegszik, a magasabb vízhőmérséklet mellett pedig csökkenhet a víz oldottoxigén-tartalma. Szeptember elején Tiszaderzs térségében már halmentésre is szükség volt: a Cserőközi Holt-Tiszában rendkívül alacsony oxigénszintet mértek, ezért a halak egy részét az élő Tiszába telepítették át, egy másik sekély víztesten pedig levegőztető berendezést kellett működtetni. A helyzet jól mutatja, miért félrevezető pusztán turisztikai problémaként kezelni a Tisza-tó apadását. Egy sekély, mozaikos vízrendszerben néhány tíz centiméteres változás egész élőhelyeket alakíthat át, az egy métert meghaladó eltérés pedig már a vízi összeköttetéseket, a halak mozgását, a növényzetet és a vízminőségi folyamatokat is érintheti. Közben a gazdasági hatások egymásra rakódnak: a horgászat, a csónakos turizmus, a kikötők és a vendéglátás ugyanannak a víznek a jelenlétére épülnek, amelyre az öntözés és a természetes rendszerek is igényt tartanak. A vízkockázat itt már üzleti kockázat is.
Szeptember végén megmozdult a víz – de a probléma nem múlt el
A legfrissebb adatok valamivel kedvezőbbek. Szeptember 25-én a KÖTIVIZIG Kisköre-felsőn 615 centiméteres vízállást mért. Kisköre és Tiszalök között ekkor mintegy 118,75 millió köbméter vizet tároltak, amelyből 5,25 millió köbméter ismét hasznosítható készletnek számított. Ez javulás a szeptember közepi állapothoz képest, amikor 609–610 centiméter körül mozgott a vízszint, és a hasznosítható készlet nulla volt. A márciusi helyzethez képest azonban óriási a különbség: akkor 131,25 millió köbméter hasznosítható vízkészlettel indult a szezon. A tó újbóli érdemi feltöltése sem egyszerűen attól függ, hogy esik-e néhány napig az eső Poroszlón vagy Tiszafüreden. Ehhez a Tisza vízgyűjtőjén kell elegendő csapadéknak hullania, majd annak olyan vízhozamként kell megjelennie a folyóban, amelyből a tározó ismét biztonságosan tölthető. Szeptember 25-én Tiszalöknél mindössze 43 köbméter/másodperces vízhozamot mértek, miközben a következő hat napra a Felső-Tisza vízgyűjtőjére csupán 2,3 milliméter csapadékot jelzett az idézett előrejelzés. A 2026-os Tisza-tó ezért több egy rendkívüli nyár látványos történeténél. Megmutatja, milyen gyorsan válhat egy korábban biztosnak tekintett vízkészlet szűkös erőforrássá, és milyen sok szereplő függ ugyanattól a rendszertől. A klímaalkalmazkodás egyik legkézzelfoghatóbb kérdése éppen ez lesz: mennyi vizet tudunk megtartani akkor, amikor van, és hogyan osztjuk el akkor, amikor egyszerre mindenkinek kevés jut.
