Reggel még lendületesen indul a nap, délután kettő körül viszont mintha valaki kihúzná a dugót. A koncentráció csökken, a türelem elfogy, a hibák száma nő, estére pedig úgy érezzük, mintha egész nap egy szaunában dolgoztunk volna. Sokan ezt saját gyengeségüknek hiszik, pedig lehet, hogy egészen másról van szó: a magyar munkarend egyszerűen nem alkalmazkodott ahhoz az éghajlathoz, amelyben ma már élünk.
Nem velünk van a baj – a nyár változott meg
Szinte mindannyian ismerjük azt az érzést. Július közepe van, reggel még viszonylag könnyen megy a munka, aztán eljön a dél, és valami megváltozik. Az iroda ugyan hűvösnek tűnik, mégis egyre nehezebb koncentrálni. A megbeszélések elhúzódnak, a döntések lassabban születnek meg, a legegyszerűbb feladatok is több energiát igényelnek. Mire véget ér a munkanap, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kimerültnek érezzük magunkat.
Ilyenkor sokan saját magukat hibáztatják. Kevés volt a kávé. Rosszul aludtak. Nem elég motiváltak. Pedig egyre több jel utal arra, hogy nem az emberek változtak meg, hanem az a környezet, amelyhez a mindennapi életünket még mindig próbáljuk igazítani.
Magyarország időjárása látványosan átalakul. A tartós hőhullámok, a 35–40 Celsius-fok közötti nappali hőmérsékletek és a trópusi éjszakák már nem számítanak ritka kivételnek. A nyár egyre inkább hasonlít arra, amit korábban csak dél-európai nyaralásokon tapasztaltunk. A munkarendünk viszont ugyanaz maradt, amelyet egy jóval hűvösebb éghajlatra alakítottunk ki. Lehet, hogy nem lustábbak vagyunk nyáron. Egyszerűen rossz napszakban próbáljuk ugyanazt a teljesítményt elvárni magunktól.
A szieszta nem lustaság, hanem alkalmazkodás
Ha meghalljuk a szieszta szót, sokaknak még mindig a mediterrán életérzés jut eszébe. Zárt boltok, csendes utcák, hosszabb ebédszünet és egy kis pihenés a legforróbb órákban. Magyar szemmel ezt sokan kényelmes szokásnak vagy kulturális sajátosságnak tartják.
Valójában ennél sokkal többről van szó.
A mediterrán országok évszázadok alatt alkalmazkodtak ahhoz, hogy a délutáni órákban az emberi szervezet egyszerűen kevésbé terhelhető. Nem azért változtatták meg a napirendjüket, mert kevesebbet akartak dolgozni, hanem mert felismerték, hogy a természet ritmusával szembemenni hosszú távon sem gazdaságilag, sem emberileg nem éri meg.
Ezzel szemben Magyarországon még mindig erősen él az a gondolkodás, hogy a munkanapnak reggel kell kezdődnie és délután kell véget érnie, függetlenül attól, milyen időjárási körülmények között dolgozunk. A legtöbb vállalat számára természetes, hogy a legfontosabb megbeszélések délután kettőkor vagy háromkor kezdődnek – éppen akkor, amikor a hőség és a mentális fáradtság egyszerre jelentkezik.
A kérdés már nem az, hogy működhetne-e másképp a nyári munkarend, hanem az, hogy meddig ragaszkodunk egy olyan rendszerhez, amelyet egy megváltozott klíma egyre kevésbé támogat.
A klímaváltozás már a munkakultúrát is átírja
Amikor a klímaváltozásról beszélünk, legtöbbször árvízre, aszályra, vízhiányra vagy energiafogyasztásra gondolunk. Sokkal ritkábban merül fel, hogy a felmelegedés a munka világát is alapjaiban formálja át.
A legtöbb vállalat ma még reaktív módon kezeli a hőséget. Több ásványvizet rendel, magasabb fokozatra állítja a légkondicionálót, esetleg néhány nappal kibővíti a home office lehetőségét. Ezek fontos intézkedések, de inkább rövid távú válaszok egy hosszú távú problémára.
A valódi alkalmazkodás ennél jóval mélyebb szemléletváltást igényelne. Nemcsak azt kellene megkérdeznünk, hogyan hűtsük le az irodát, hanem azt is, hogy mikor érdemes dolgozni.
Lehet, hogy a nyári időszakban a korábbi munkakezdés hatékonyabb lenne. Lehet, hogy a legfontosabb döntéseket délelőtt kellene meghozni. Lehet, hogy bizonyos munkafolyamatokat érdemes lenne a kevésbé forró napszakokra átszervezni. Ezek nem radikális ötletek, hanem olyan alkalmazkodási lehetőségek, amelyekkel egyre több ország és vállalat kezd foglalkozni.
A klímaadaptáció ugyanis nemcsak építészeti vagy energetikai kérdés, hanem emberi és szervezeti alkalmazkodás is.
Az új versenyelőny talán nem a technológia lesz, hanem az alkalmazkodás
Az elmúlt években a vállalatok jelentős figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, a kibocsátáscsökkentésre és a fenntartható működésre. Ezek továbbra is meghatározó célok, de egyre inkább látszik, hogy a klímaváltozásnak van egy másik, kevésbé látványos oldala is: az emberek teljesítőképessége.
Ha a nyarak tovább melegszenek – és minden előrejelzés erre utal –, akkor a munkavállalók egészsége, koncentrációja és jólléte már nem pusztán HR-kérdés lesz, hanem üzleti kockázat is. Azok a szervezetek, amelyek időben felismerik ezt, nemcsak kényelmesebb munkahelyet teremthetnek, hanem vonzóbb munkáltatóvá is válhatnak.
Ez különösen fontos a társadalmi felelősségvállalás szempontjából. A munkavállalók jóllétéhez való alkalmazkodás egyre inkább a vállalati működés része lesz, nem pedig egy nyári kedvesség vagy extra juttatás. A rugalmasabb nyári munkarend, a hőhullámokra kidolgozott belső protokollok vagy a vezetői szemléletváltás ugyanúgy a jövő munkahelyének elemei lehetnek, mint néhány éve a home office vagy a hibrid munkavégzés.
Lehet, hogy néhány év múlva már nem azon fogunk csodálkozni, ha egy vállalat nyáron korábban kezdi a munkanapot vagy más ritmusban szervezi a délutánt. Inkább azon, hogy hogyan gondolhattuk valaha, hogy 38 fokban ugyanúgy lehet dolgozni, mint egy hűvös áprilisi napon.
