Az elmúlt években egyre gyakrabban halljuk, hogy a génszerkesztés lehet a mezőgazdaság jövője. Olyan növényekről beszélnek, amelyek jobban bírják a szárazságot, kevesebb vizet igényelnek, és ellenállóbbak a klímaváltozással szemben. Első hallásra úgy tűnhet, mintha a tudomány már megtalálta volna a megoldást az egyre forróbb nyarakra. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e innovációra, hanem az, hogy valóban egyetlen technológia képes-e megoldani egy olyan problémát, amelyet maga a klímaváltozás is számtalan tényező együttese alakít.
A magyar mezőgazdaság már nem ugyanabban az éghajlatban működik, mint húsz éve
Néhány évvel ezelőtt még rendkívüli eseménynek számított egy hosszabb aszályos időszak. Ma már inkább az számít különlegesnek, ha egy nyár kiegyensúlyozott csapadékeloszlással telik. Az elmúlt években Magyarországon sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, miközben egyre hosszabb ideig maradtak csapadék nélkül a termőterületek. A kukorica, a napraforgó és más szántóföldi kultúrák terméshozamai jelentős ingadozást mutatnak, a gazdák pedig egyre nagyobb bizonytalansággal tervezik a következő szezont.
A mezőgazdaság ma már nem egyszerűen időjárási kockázattal néz szembe, hanem egy új klímarendszerhez próbál alkalmazkodni. Ez alapjaiban változtatja meg a növénynemesítésről, az öntözésről és a gazdálkodási módszerekről alkotott elképzeléseket is.
Nem véletlen, hogy egyre többször kerülnek előtérbe az új génkezelési technikák (NGT), amelyek hívei szerint gyorsabban lehet velük olyan növényeket létrehozni, amelyek jobban viselik a szélsőséges körülményeket.
Sokan úgy tekintenek ezekre a fejlesztésekre, mint a következő agrárforradalomra. De valóban ilyen egyszerű lenne a megoldás?
A szárazságtűrés nem egyetlen gén kérdése
A közbeszédben gyakran leegyszerűsödik a vita arra, hogy léteznek majd “aszálytűrő növények”, amelyek megoldják a problémát. A tudományos háttér azonban ennél jóval árnyaltabb.
A szárazságtűrés ugyanis nem egyetlen tulajdonság, hanem sok száz biológiai folyamat együttese.
Egy növény túlélését nemcsak a genetikai állománya határozza meg, hanem a gyökérrendszer mélysége, a talaj szerkezete, a szervesanyag-tartalom, a mikroorganizmusok jelenléte, a csapadék időzítése, a hőhullámok hossza és az alkalmazott termesztéstechnológia is.
Vagyis hiába sikerül olyan fajtát előállítani, amely laboratóriumi körülmények között jobban reagál a vízhiányra, ha közben a termőföld vízmegtartó képessége folyamatosan romlik.
A klímaváltozás nem egyetlen problémát okoz, ezért egyetlen technológia sem adhat rá teljes választ.
Ezért hangsúlyozzák egyre több kutatásban, hogy a genetikai fejlesztések csak akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha párhuzamosan javul a talajállapot, nő a vízmegtartás, fejlődik az öntözési infrastruktúra és változnak a gazdálkodási gyakorlatok is.
Lehet-e egyszerre innováció és természetalapú alkalmazkodás?
Az új génkezelési technikák körüli vita gyakran úgy jelenik meg, mintha két egymással szemben álló tábor csatája lenne. Az egyik oldal a technológiai fejlődést látja a megoldásban, a másik inkább a természetes rendszerek helyreállítását tartja elsődlegesnek.
A valóság azonban valószínűleg nem fekete-fehér.
A következő évtized mezőgazdasága várhatóan nem vagy-vagy alapon működik majd, hanem egyszerre lesz szüksége biológiai innovációra és ökológiai szemléletre.
Miközben a kutatók új növényfajták fejlesztésén dolgoznak, egyre több gazdaság tér át regeneratív talajművelésre, takarónövények alkalmazására, vízvisszatartó megoldásokra vagy agroerdészeti rendszerek kialakítására. Ezek mind ugyanazt a célt szolgálják: ellenállóbbá tenni a mezőgazdaságot egy kiszámíthatatlanabb éghajlat mellett.
Az elmúlt időszak magyarországi aszályai is rámutattak arra, hogy ahol jobb állapotban volt a talaj, magasabb volt a szervesanyag-tartalom és hatékonyabb volt a vízmegtartás, ott a növények sok esetben jobban viselték a szélsőséges időjárást.
Ez azt jelenti, hogy a jövő mezőgazdaságának egyik legfontosabb erőforrása nem feltétlenül egy új gén lesz, hanem maga az egészséges talaj.
A valódi kérdés nem az, hogy használunk-e génszerkesztést, hanem hogy milyen mezőgazdaságot építünk
Az új génkezelési technikák körüli európai vita könnyen leegyszerűsíthető arra a kérdésre, hogy valaki támogatja vagy ellenzi-e az új technológiákat. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy milyen mezőgazdasági modellt szeretnénk a következő évtizedekben.
Ha a termőföld tovább veszít vízmegtartó képességéből, ha romlik a talajélet, ha nőnek a hőhullámok és csökken a biodiverzitás, akkor önmagában egyetlen innováció sem lesz elegendő. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kutatás-fejlesztés és a modern növénynemesítés fontos eszköze lehet az alkalmazkodásnak.
Ez az egyensúly az ESG-szemlélet egyik alapelve is. A fenntartható mezőgazdaság nem kizárólag környezetvédelmi kérdés, hanem gazdasági és társadalmi is. A termelők versenyképessége, az élelmiszerbiztonság, a vízkészletek megőrzése és a fogyasztók ellátása ugyanannak a rendszernek a részei.Talán ezért érdemes másképp feltenni a kérdést. Nem az a legfontosabb, hogy képesek vagyunk-e génszerkesztett növényeket létrehozni, hanem az, hogy képesek vagyunk-e olyan mezőgazdaságot építeni, amely húsz-harminc év múlva is képes lesz élelmiszert termelni egy egyre melegebb és szárazabb Európában. Mert a klímaváltozás korában valószínűleg nem egyetlen technológia fogja eldönteni a mezőgazdaság jövőjét, hanem az, hogy mennyire tudjuk összehangolni az innovációt a természet működésével.
