A repülés egyszerre jelképezi a globális mobilitás szabadságát és a fenntarthatóság legnagyobb kihívását. Míg az iparág az elmúlt évtizedekben elképesztő növekedést produkált, környezeti és társadalmi terhei ma már olyan súlyosak, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Magyarországon is egyre nagyobb számok mutatják a légiforgalom térnyerését, miközben a klímaválság árnyékában felmerül a kérdés, mikor indokolt a repülés, és mikor kellene más megoldást keresnünk?

A légiközlekedés növekedése és rejtett költségei

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2025 első hét hónapjában több mint 10,9 millió utas fordult meg; 13,3 százalékkal több, mint az előző évben. A teherforgalom még gyorsabban nőtt: 235 ezer tonna áru haladt át a reptéren, ami közel 50 százalékos emelkedést jelent. Ez a dinamika jól tükrözi a globális trendet, ahol a repülés minden válság után még erősebben tér vissza.

A számok mögött azonban ott vannak a környezeti költségek. A repülés az egyik legszennyezőbb közlekedési forma, és ha külön országként számolnánk, a világ hatodik legnagyobb kibocsátója lenne. A szektor ráadásul továbbra is élvezi az adómentes kerozin és az áfa-mentesség előnyeit, ami torz piaci helyzetet teremt más közlekedési ágazatokkal szemben.

Környezeti dimenzió, ahol többről van szó, mint CO₂

A repülés ökológiai lábnyoma nem merül ki a kibocsátott szén-dioxidban. Az ellátási lánc kibocsátásai – a repülőgépek gyártása, karbantartása, a repülőterek üzemeltetése és a logisztikai háttér – szintén hatalmas terhelést jelentenek. Ezeket gyakran elfelejtjük, pedig a teljes életciklus-elemzés nélkül torz képet kapunk a valós környezeti hatásokról.

A biodiverzitásra gyakorolt hatások legalább ennyire kritikusak. A repülőterek terjeszkedése természetes élőhelyeket számol fel, a zaj pedig megzavarja a helyi ökoszisztémákat. A madárütközések száma világszerte több tízezer évente, amelyek nemcsak állatokat pusztítanak, hanem komoly biztonsági kockázatot is jelentenek.

A fenntartható üzemanyagok, mint a SAF (Sustainable Aviation Fuel), bio- és e-üzemanyagok, egyre gyakrabban kerülnek szóba, ám realitásuk még korlátozott. Jelenleg drágák, előállításukhoz sokszor más iparágak erőforrásait vonják el, és elérhetőségük is csekély. Bár hosszú távon ígéretesek, ma még csak a repülések töredékében használják őket, és a globális kibocsátásra érdemi hatásuk nincs.

Társadalmi dimenzió: kinek a haszna, kinek a terhe?

A repülés társadalmi hatásai gyakran háttérbe szorulnak a technológiai és gazdasági diskurzusban. Pedig a zajterhelés és a légszennyezés egészségügyi következményei közvetlenül érintik a repülőterek környékén élőket; a krónikus stressz, alvászavarok és szív-érrendszeri megbetegedések bizonyítottan összefüggnek a légi forgalommal.

Az egyenlőtlenség kérdése különösen éles. A gyakori repülést elsősorban a magasabb jövedelmű társadalmi rétegek engedhetik meg maguknak, miközben a klímaválság következményeit – a szélsőséges időjárást, az élelmezési válságokat – globálisan a legszegényebbek szenvedik el. Így a repülés klímalábnyoma egy igazságossági problémát is felszínre hoz.

A munkahelyek minősége szintén figyelmet érdemel. A légiközlekedési dolgozók világszerte gyakran kiszolgáltatott helyzetben vannak. A szakszervezeti jogok sok helyen korlátozottak, a munkaterhelés magas, a válságok pedig azonnal lecsapnak a foglalkoztatásra. A pandémia idején több százezer embert bocsátottak el egyik napról a másikra, ami rávilágított, hogy a szektor foglalkoztatási struktúrája mennyire bizonytalan.

Kép illusztráció Forrás Canva

Ez Magyarországon is érzékelhető volt. A budapesti repülőtér kiszolgáló cégeinél a COVID-időszakban tömeges leépítések történtek, és a dolgozók gyakran panaszkodtak a bizonytalan munkakörülményekre. Bár a hazai piac kisebb, a nemzetközi trendek közvetlenül érintik a magyar munkavállalókat is. Összességében tehát, a légiközlekedés munkahelyei világszerte instabilak, és a szektor társadalmi felelőssége lenne olyan munkakörnyezetet teremteni, amely nemcsak a hatékonyságra, hanem a dolgozói jólétre is épít.

Irányítás és szabályozás – kiskapuk és hiányosságok

A légiközlekedés szabályozási keretei régóta vitát váltanak ki. Az egyik fő ok, hogy a repülés olyan pénzügyi előnyöket élvez, amelyeket más közlekedési ágazatok nem. A kerozin után például nem kell adót fizetni, a repülőjegyek jelentős részére pedig nem vonatkozik áfa. Ez azt eredményezi, hogy a repülés mesterségesen olcsóbb, mint amennyibe valójában kerülne, ha beleszámolnánk a környezeti károkat is.

Az Európai Unió már tett lépéseket. A kibocsátás-kereskedelmi rendszer (EU ETS) keretében a légitársaságoknak engedélyeket kell vásárolniuk a kibocsátott szén-dioxid után. Ez tulajdonképpen egy piaci alapú ösztönző, amely arra kényszeríti a cégeket, hogy csökkentsék szennyezésüket, különben egyre drágábban tudják csak működtetni járataikat.

Globálisan azonban a szabályozás sokkal gyengébb. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által bevezetett CORSIA-program például elsősorban arra épül, hogy a légitársaságok más projektek (pl. erdőtelepítés) támogatásával ellensúlyozzák kibocsátásukat. Csakhogy ezeknek a kompenzációs intézkedéseknek a hatása gyakran bizonytalan, a rendszer nem minden országra kötelező, és kevésbé átlátható, mint az európai szabályozás.

Míg Európa egyre szigorúbb eszközökkel igyekszik kordában tartani a légiközlekedés klímahatásait, addig globálisan még sok a kiskapu és a félig hatékony intézkedés.

Mikor indokolt a repülés, és mikor nem?

A repülésnek természetesen vannak elkerülhetetlen helyzetei. Ilyen lehet az életmentő egészségügyi ellátás, katasztrófahelyzetben nyújtott gyors segítség vagy olyan interkontinentális utazások, ahol nincs más opció. De az üzleti világban a digitális technológiák révén rengeteg út feleslegessé vált. A videókonferencia nemcsak költséget takarít meg, hanem karbonlábnyomot is jelentősen csökkent.

Kép illusztráció Forrás Canva

A repülésről szóló vita nem csupán technikai kérdés, hanem etikai és társadalmi felelősségvállalási ügy. Minden felszállás egyéni döntés eredménye, amelynek globális következményei vannak. A vállalatoknak ESG-stratégiájukban helyet kell adniuk az utazási szokások újragondolásának, hiszen a fenntarthatósági célokhoz vezető egyik legegyszerűbb lépés az indokolatlan repülések visszaszorítása.

A fenntarthatóbb jövő nem azt jelenti, hogy teljesen lemondunk a repülésről, hanem azt, hogy megkülönböztetjük a szükségest a feleslegestől. Ez a határvonal pedig nemcsak a vállalatok ESG-jelentéseiben, hanem a mindennapi utazási döntéseinkben is megjelenik.