Volt idő, amikor egy munkahelyen évekig ugyanazokkal az eszközökkel dolgoztunk. Megtanultuk őket, rutint szereztünk, és egy idő után már nem a technológia kötötte le az energiánkat, hanem maga a munka. Ma egészen más világban élünk. Mire megszoknánk egy új rendszert, már érkezik a következő. A mesterséges intelligencia csak a leglátványosabb állomása ennek a folyamatnak. Egyre több munkavállaló érzi úgy, hogy nem a feladatai miatt fáradt el, hanem attól, hogy folyamatosan alkalmazkodnia kell. Ez pedig már nem technológiai kérdés, hanem a fenntartható működés egyik legnagyobb kihívása.
A változásból lett a mindennapok alapállapota
Ha valaki tíz évvel ezelőtt néhány hónap szabadság után visszatért a munkahelyére, szinte ugyanaz a környezet várta. Ma már néhány hét is elég ahhoz, hogy új szoftverek, új folyamatok vagy új elvárások fogadják.
Először a hibrid munkavégzés alakította át a mindennapokat. Aztán megjelentek az automatizációs megoldások, később az együttműködési platformok új generációi, most pedig szinte minden területen ott van a mesterséges intelligencia. Mindegyik fejlesztés önmagában logikus lépésnek tűnik. Együtt viszont olyan tempót diktálnak, amelyhez emberként nem mindig könnyű alkalmazkodni.
A legtöbb szervezet természetesen a technológiai fejlődést ünnepli. Ritkábban beszélünk arról, hogy közben mi történik azokkal, akiknek napról napra újra kell tanulniuk a saját munkájukat.
Nem azért, mert elfelejtették, amit eddig tudtak. Hanem azért, mert a munkájuk környezete gyorsabban változik, mint korábban bármikor.
A modern munkahely egyik különös ellentmondása éppen ez. A változás már nem egy projekt, amelynek van eleje és vége. Inkább egy folyamatos állapot lett. Mire egy csapat kényelmesen használ egy új rendszert, már megjelenik a következő verzió vagy egy teljesen más megoldás.
Ez a változásfáradtság kívülről sokszor láthatatlan. Nem jár hangos konfliktusokkal, mégis lassan csökkenti a motivációt, a kíváncsiságot és azt az érzést, hogy uraljuk a saját munkánkat.
Nem a túlóra fáraszt el a legjobban
A kiégésről szóló beszélgetésekben sokáig a túl sok munka került a középpontba. Ha valaki rendszeresen estig bent maradt, hétvégén is dolgozott vagy soha nem kapcsolódott ki, könnyen megjelentek a kimerülés jelei.
A mai irodákban azonban egy másik jelenség is egyre erősebben jelen van.
A mentális alkalmazkodás.
Egy új rendszer használata nem pusztán technikai feladat. Az agyunknak új szabályokat kell megtanulnia, új rutinokat kell kialakítania, miközben a korábbi beidegződések még mindig működnek. Ez jelentős energiát igényel, különösen akkor, ha közben a napi feladatokból sem lesz kevesebb.
Sokan ezt úgy élik meg, hogy egész nap elfoglaltak voltak, mégis estére sokkal fáradtabbak, mint néhány évvel korábban. Nem feltétlenül dolgoztak többet. Egyszerűen több döntést kellett meghozniuk, több új helyzethez kellett alkalmazkodniuk, és jóval több információt kellett feldolgozniuk.
A mesterséges intelligencia ebben a történetben nem ellenség. Sok esetben éppen ő lenne az az eszköz, amely levesz bizonyos terheket a vállunkról.
A kérdés inkább az, hogy hagyunk-e időt arra, hogy az emberek megtanulják jól használni.
Ha minden új technológia mellé azonnal magasabb elvárások érkeznek, akkor a fejlődés könnyen állandó nyomássá válhat. A munkatársak ilyenkor nem a lehetőséget látják az újdonságban, hanem egy újabb bizonyítási kényszert.
A bizalom lett az egyik legfontosabb vezetői eszköz
Kevés dolog bizonytalanít el jobban egy tapasztalt szakembert, mint amikor ismét kezdőnek érzi magát.
Ez ma egyre több emberrel megtörténik.
Nem azért, mert elveszítette volna a tudását. Hanem azért, mert olyan eszközök jelennek meg, amelyek teljesen új munkamódszert kívánnak. A legtöbben ilyenkor nem a technológiától félnek. Attól tartanak, hogy lemaradnak, lassabbak lesznek a kollégáiknál, vagy kiderül, hogy nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni.
Ezért vált a pszichológiai biztonság az egyik legfontosabb vezetői feladattá.
Azokban a szervezetekben, ahol természetes kérdezni, hibázni és kísérletezni, az emberek gyorsabban tanulnak. Nem azért, mert tehetségesebbek, hanem mert nem az energiájuk nagy részét a megfelelési kényszer emészti fel.
Egy vezető ma már nemcsak projekteket irányít. Tempót is szab.
Ha minden változást sürget, minden új eszközt azonnal kötelezővé tesz, és kizárólag a rövid távú eredményeket méri, könnyen kialakulhat az az érzés, hogy a szervezet folyamatos sprintben él.
Pedig a tanulásnak saját ritmusa van.
A kíváncsiságot nem lehet határidővel kikényszeríteni.
A fenntartható vállalat nemcsak a környezetére figyel, hanem az emberek alkalmazkodóképességére is
Az ESG kapcsán sok szó esik az energiahatékonyságról, a kibocsátáscsökkentésről vagy az átlátható vállalatirányításról. Ugyanilyen fontos azonban a Social pillér, amely azt vizsgálja, milyen környezetet teremt egy szervezet a saját munkatársainak.
Egy vállalat lehet technológiailag élen járó, ha közben a dolgozói folyamatosan kimerültek, elveszítik a motivációjukat vagy úgy érzik, hogy minden hónapban újra bizonyítaniuk kell a helyüket.
A hosszú távon sikeres szervezetek valószínűleg nem azok lesznek, amelyek a leggyorsabban vásárolják meg a következő mesterséges intelligenciára épülő megoldást.
Hanem azok, amelyek felismerik, hogy a tanulási kultúra, a vezetői bizalom és az emberi jóllét ugyanúgy stratégiai erőforrás, mint bármelyik új technológia.
A következő években valószínűleg még gyorsabban változik majd a munka világa. Új eszközök jelennek meg, új munkakörök születnek, mások átalakulnak vagy eltűnnek. A kérdés nem az, hogy ezt meg lehet-e állítani.
Sokkal inkább az, hogy képesek vagyunk-e olyan szervezeteket építeni, ahol az embereknek nem kell minden változás után elölről kezdeniük önmaguk bizonyítását.
A technológia fejlődése önmagában nem tesz fenntarthatóvá egy vállalatot. Az dönti el a jövőjét, hogyan bánik azokkal az emberekkel, akiknek nap mint nap együtt kell fejlődniük vele.
