A vállalatok ma már pontosan tudják, hogy a klímaváltozás nem elméleti fenyegetés, hanem gyorsan közeledő üzleti realitás. Mégis meglepően sokan ragadnak a tervezési fázisban. Az EY új globális elemzése világosan mutatja, komoly ambíciók vannak, de a végrehajtás lényegesen lassabb. Mit jelent ez a gyakorlatban, és mi kell ahhoz, hogy a cégek tényleg előrelépjenek? Erről beszélgettünk Lukács Ákossal, az EY klímaváltozási és fenntarthatósági üzletágvezetőjével.
A tervek elkészültek – a cselekvés lassan indul
A világ legnagyobb vállalatai ma már nem vitatják, hogy alkalmazkodni kell a klímaváltozás hatásaihoz. A friss EY-elemzésben több mint 850 cég adatai szerepelnek, és meglepő egyezést mutatnak, miszerint a vállalatok mintegy kétharmada már rendelkezik valamilyen klíma- vagy net-zero átállási tervvel. A látszólagos előrelépés mögött azonban jelentős ellentmondás húzódik. A kutatás ugyanis azt mutatja, hogy ezeknek a terveknek csupán töredéke jut el a valódi végrehajtásig.
Lukács Ákos tapasztalata szerint ez nem a jó szándék hiányáról szól. A vállalatok túlnyomó többsége megérti, hogy a klímakockázatok kezelése nemcsak környezetvédelmi, hanem egyre inkább gazdasági kérdés is. „A hosszú távú tervezés erősíti a vállalatok ellenállóképességét” – mondja, majd hozzáteszi, hogy a modern átállási terv lényege éppen az lenne, hogy a vállalat előre látja a kockázatokat és felkészül a változó környezetre.
A kutatás adatai azonban másról árulkodnak, a cégek egy része még mindig csak papíron lép előre. A net-zero vállalások mögött sokszor nem állnak valós, számszerűsített lépések, és nem jelenik meg a vezetői szintű elszámoltathatóság sem. A vizsgált vállalatok mindössze ötöde követi nyomon rendszeresen a klímacélok teljesülését és kevesebb mint felük ellenőrzi érdemben az eredményeket. Ez a hiányzó kontroll az egyik oka annak, hogy a tervezési fázis után sok szervezet egyszerűen megtorpan.
A stratégia és a megvalósítás között szakadék tátong
Az EY elemzésében visszatérő mintázat, hogy a vállalatok bár képesek megfogalmazni a hosszú távú szén-dioxid-kibocsátási célokat, a tényleges lépések gyakran elmaradnak. A net-zero stratégiát alkalmazó cégek jelentős hányada például karbonkreditekre támaszkodik. Sok esetben ezek jelentik az egyetlen érdemi előrelépést a kibocsátáscsökkentés felé, miközben a saját működés átalakítása lassan halad.
Lukács Ákos szerint ennek több oka is van. Egyrészt sok cég még mindig túlságosan óvatos, fél attól, hogy túl ambiciózus célokat kommunikáljon, és később ne tudja teljesíteni azokat. Másrészt jelentős a bizonytalanság a finanszírozás és a szabályozás terén, sok szervezet egyszerűen nem látja előre, milyen keretek között kellene a beruházásait megvalósítania.
A legnagyobb kihívást mégis az jelenti, hogy a vállalatok többsége ma is reaktívan működik. Sok klímakockázatot ugyan felmérnek, de az eredmények nem vezetnek rendszerszintű változtatásokhoz. Miközben a fizikai és az átállási kockázatok egyaránt nőnek, még mindig viszonylag kevés szervezet rendelkezik valódi adaptációs tervekkel vagy hosszú távú pénzügyi forgatókönyvekkel.
A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy a klímaváltozás hatásait a legtöbb vállalat még mindig túl távolinak érzi, ezért a kockázatértékelés sokszor csak formalitásként jelenik meg. Pedig egyre több adat mutatja, hogy az ellátási láncok sérülékenysége, az energiaárak ingadozása vagy az extrém időjárás okozta leállások már rövid távon is komoly veszteséget okozhatnak.
A tétlenség ára – akár az éves bevétel 15 százaléka is elveszhet
Az elemzés egyik legerősebb üzenete, hogy a halogatás nagyon is kézzelfogható gazdasági következményekkel jár. A vizsgált vállalatok hosszú távú becslései alapján a klímakockázatok figyelmen kívül hagyása átlagosan 15 százalékos bevételkiesést okozhat. Ez nem elméleti figyelmeztetés, hanem olyan tényezők következménye, amelyek ma már minden iparágban megjelennek, így a gyakoribb fizikai károk, a dráguló biztosítási díjak, a csúszó szállítmányok, a megszakadó ellátási láncok vagy éppen az egyre szigorúbb szabályozók miatti többletköltségek.
A számok mögött egy világos üzleti logika áll. A vállalatok, amelyek időben beépítik a klímakockázatokat a stratégiába, rugalmasabb rendszereket építenek, stabilabb partnerkapcsolatokat alakítanak ki, és hamarabb férnek hozzá kedvező finanszírozási formákhoz. Az alkalmazkodás költsége tehát jóval alacsonyabb, mint az elmaradó cselekvésé.
Lukács Ákos ezt a gondolatot így summázza: „A klímacélok beépítése a stratégiába, a kockázatértékelés és az AI lehetőségeinek kiaknázása kulcs a jövőálló sikerhez.” A digitalizáció és az adatvezérelt döntéshozatal ugyanis pontosabban láthatóvá teszi azokat a kockázatokat, amelyek korábban rejtve maradtak. Minél pontosabb az előrejelzés, annál kiszámíthatóbb az átállás.
A transzparencia ma már versenyelőny
Bár a kutatás rávilágít arra, hogy a stratégiai célok és a tényleges végrehajtás között sokszor hatalmas a különbség, azt is megmutatja, hogy a legjobban teljesítő vállalatok közös jellemzője a következetes, átlátható működés. A transzparens jelentéstétel nemcsak a megfelelés része, hanem a befektetői bizalom egyik alapja is.
Lukács Ákos szerint az a vállalat, amely nem fél őszintén beszámolni az előrehaladásáról – akkor is, ha még nem ért el minden célt –, hosszú távon sokkal stabilabb reputációt épít. „Azok a vállalatok, amelyek nyíltan kommunikálnak előrehaladásukról, bizalmat építenek ügyfeleik és befektetőik körében” – hangsúlyozza.
A kutatásból az is látszik, hogy a klímakockázatokhoz való alkalmazkodás legfontosabb előfeltétele a vezetői felelősségvállalás. Azok a cégek, amelyek hosszú távú ösztönzőket építenek be az igazgatói javadalmazásba, lényegesen nagyobb arányban rendelkeznek valódi átállási tervekkel, net-zero célokkal és minőségi kockázatértékeléssel. Vagyis a vezetői szint bevonása nem kommunikációs elem, hanem a változás motorja.
A klímaátállás nem cél, hanem működési alapfeltétel
A vállalatok előtt ma már nem az a kérdés áll, hogy szükség van-e a klímaalkalmazkodásra, hanem az, hogy mikor és milyen mélységben kezdik el. Az EY elemzése alapján azok járnak jól, akik már most konkrét lépéseket tesznek, erősítik a kockázatkezelést, beruháznak energiahatékonyságba, fejlesztik a partnerségeket, és hosszú távú szemléletet érvényesítenek a felsővezetésben.
A klímaváltozás ugyanis nem lassul. Az extrém időjárási események egyre gyakoribbá válnak, az energia- és nyersanyagárak bizonytalanabbak, és a szabályozás is gyorsan változik. Ahol nincs előrelátó stratégia, ott könnyen nőhetnek a költségek, csökkenhet a piaci részesedés vagy akár az operatív stabilitás is.
A legfontosabb kérdés így már nem az, hogy megéri-e cselekedni, hanem az, hogy megéri-e várni. A számok, a tapasztalatok és a szakértői vélemények alapján ennek a válasza egyre határozottabban: nem.
