Egy iskola lehet energiatakarékos, gyűjtheti szelektíven a hulladékot, és tarthat minden évben fenntarthatósági hetet. De mit ér mindez, ha a diákok egy része eleve hátrányból indul, a többieknek pedig alig van beleszólásuk abba, hogyan működik az intézmény? A fenntartható oktatás egyik legfontosabb kérdése ma már az, ki alakíthatja a közös jövő szabályait.

Az iskola működése is tanít

A fenntarthatósági nevelésről sokaknak a környezetismeret, a klímaváltozással foglalkozó tanórák vagy az iskolai szemétszedési akciók jutnak eszébe. Pedig a gyerekek legalább annyit tanulnak abból, amit naponta megtapasztalnak, mint abból, amit a tankönyvekben olvasnak. Abból, hogyan bánnak egymással a tanárok és a diákok, ki kap segítséget, miként kezelik a konfliktusokat, vagy éppen mennyire veszik komolyan a véleményüket. Egy intézmény mindennapi működése folyamatosan közvetít értékeket, akkor is, amikor éppen senki sem beszél fenntarthatóságról.

Az UNESCO 2026 őszén megjelent szakmai útmutatója éppen erre épít. A whole-institution approach, vagyis a teljes intézményre kiterjedő megközelítés szerint a fenntarthatóságnak a tanításban, az intézményvezetésben, az infrastruktúrában, a kutatásban és a közösségi kapcsolatokban egyaránt meg kell jelennie. Az ajánlások kidolgozásában tíz ország 41 oktatási intézményének tapasztalatait használták fel. A cél, hogy az elszigetelt kezdeményezések helyét összehangolt intézményi gyakorlat vegye át.

Vegyünk egy egyszerű példát. Egy iskola energetikai korszerűsítésbe kezd, csökkenti a vízfogyasztását, és fenntarthatóbb közétkeztetést vezet be. Fontos eredmények. De közben érdemes megvizsgálni azt is, hogy az épület valóban hozzáférhető-e minden tanuló számára, jut-e megfelelő digitális eszköz a nehezebb anyagi helyzetű családok gyermekeinek, illetve van-e lehetőségük a diákoknak jelezni, ha valamelyik intézkedés hátrányosan érinti őket. Az inkluzív működés ugyanis ugyanannak a fenntarthatósági teljesítménynek a része, amelynek az energiafogyasztás vagy az erőforrás-gazdálkodás.

Nem minden gyerek ugyanonnan indul

A társadalmi különbségek már az iskolai teljesítményben is markánsan megjelennek. Az OECD 2022-es PISA-felmérése szerint Magyarországon a legkedvezőbb és a leghátrányosabb társadalmi-gazdasági helyzetű tanulók közötti különbség matematikából 121 pont volt, miközben az OECD-átlag 93 pontot tett ki. A családi háttér a magyar tanulók matematikai teljesítményében mutatkozó eltérések 25 százalékával állt statisztikai kapcsolatban, szemben a 15 százalékos OECD-átlaggal.

Ezek az adatok azért különösen fontosak, mert a fenntartható gazdaság egyre több speciális tudást és alkalmazkodóképességet igényel. A következő évtizedek mérnökei, energetikai szakemberei, vállalatvezetői és döntéshozói a jelenlegi oktatási rendszerben szerzik meg az alapokat. Ha a tehetség kibontakozásának esélye erősen függ a családi körülményektől, akkor értékes tudás és képesség maradhat kihasználatlanul. Ennek hosszabb távon a munkaerőpiac és a gazdaság is megfizetheti az árát.

Az inklúzió ugyanakkor jóval többet jelent a hátrányos helyzetű vagy fogyatékossággal élő tanulók támogatásánál. Ide tartozik a különböző kulturális és társadalmi tapasztalatok elfogadása, az eltérő tanulási szükségletek figyelembevétele és a biztonságos iskolai környezet megteremtése is. Az egyenlő hozzáférés önmagában még nem garantál egyenlő esélyeket. Ehhez az intézményeknek azt is érteniük kell, milyen akadályokkal találkoznak a hozzájuk érkező gyerekek, és ezek közül melyeken tudnak változtatni.

Ki mondja meg, milyen tudás számít?

A fenntarthatóság oktatásának másik fontos kérdése a tananyag tartalma. Ma már viszonylag könnyű beépíteni egy tantárgyba a megújuló energiát, a körforgásos gazdaságot vagy a klímaváltozás hatásait. Sokkal nehezebb megmutatni, hogy ezek a kérdések különböző társadalmi csoportokat eltérően érintenek, és a megoldásoknak gyakran egymással versengő szempontokat kell összehangolniuk.

Egy vízgazdálkodási feladat például egészen más megvilágításba kerül, ha a diákok a műszaki lehetőségek mellett egy gazdálkodó, egy természetvédelmi szakember és egy vízhiánnyal küzdő település lakóinak érdekeit is megvizsgálják. Egy városi közlekedési projektben pedig az autóforgalom vagy a károsanyag-kibocsátás csökkentésén túl felmerülhet, hogyan jutnak el munkába azok, akiknek nincs saját autójuk, vagy milyen akadályokkal találkoznak a mozgáskorlátozott emberek. Az ilyen feladatok során különböző élethelyzetek válnak a szakmai gondolkodás részévé.

Ez a szemlélet a felsőoktatásban még nagyobb jelentőségű. Egy mérnök, közgazdász, építész vagy informatikus későbbi munkájában olyan rendszereket tervezhet, amelyek emberek ezreinek életét befolyásolják. Ha a képzés során kizárólag a technikai hatékonyságot vagy a pénzügyi megtérülést tanulja értékelni, könnyen háttérbe szorulhatnak a társadalmi következmények. A szakmai döntések minősége azon is múlik, hogy a döntéshozó milyen szempontokat tanult meg egyáltalán észrevenni.

A részvétel több lehet véleménykérésnél

A fenntartható oktatás harmadik területe az intézményi döntéshozatal, vagyis a governance. Egy diákönkormányzat, egy hallgatói fórum vagy egy elégedettségi kérdőív lehetőséget teremt a véleménynyilvánításra, de önmagában még keveset árul el arról, milyen befolyásuk van a résztvevőknek. A valódi részvételhez láthatóvá kell tenni, mely ügyekben számítanak a javaslataikra, ki hozza meg a végső döntést, és mi történik az elhangzott észrevételekkel.

Az Európai Unió Tanácsa már 2022-ben olyan ajánlást fogadott el a zöld átállást támogató oktatásról, amely külön hangsúlyozza a tanulók, pedagógusok, családok és helyi közösségek aktív bevonását. Ez a gyakorlatban jelentheti például azt, hogy a diákok részt vesznek az iskolai közösségi terek átalakításában, az intézményi fenntarthatósági célok megfogalmazásában vagy egy helyi környezeti probléma megoldásában. A részvételi döntéshozatal során megtapasztalhatják, hogyan kell érdekeket egyeztetni, felelősséget vállalni és kompromisszumokat kialakítani.

Mindez közvetlenül kapcsolódik a vállalati ESG-gyakorlathoz is. A munkahelyeken ugyanezek a kérdések jelennek meg a munkavállalói bevonás, az esélyegyenlőség, a szervezeti kultúra és a felelős vállalatirányítás területén. Egy olyan munkavállaló, aki korábban megtapasztalta, hogy a véleménye alakíthatja a közös döntéseket, könnyebben kapcsolódhat egy együttműködésre épülő szervezethez. A vállalatoknak pedig az oktatási partnerségeikben is érdemes lehet túllépniük az ösztöndíjakon és a technológiai támogatásokon. Közös kutatási programokkal, valós társadalmi problémákat feldolgozó feladatokkal és különböző hátterű hallgatók bevonásával már a szakmai tudás kialakulására is hatással lehetnek.

A tét különösen nagy azokban a szakmákban, amelyek a következő évtizedek infrastruktúráját, energetikai rendszereit és digitális szolgáltatásait alakítják. Egy új technológia tervezésekor például rengeteg múlik azon, hogy a fejlesztők kiknek a szükségleteit ismerik, és kiknek a tapasztalatai hiányoznak a munkájukból. Az oktatásban meghozott döntések hatása így jóval az iskola vagy az egyetem falain túl is érezhető lesz.