hirdetés

ESG: új vállalati kötelezettségek

Az ESG törvény, valamint annak végrehajtási rendelete speciális rendelkezéseket tartalmaz egy vállalkozás közvetlen beszállítóinak átvilágítására, amelynek teljesítéséért végső soron az ügyvezetés tartozik felelősséggel – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A törvény közelmúltban megjelent végrehajtási rendeletéből kiderül, mindez milyen feladatokat ró a vállalatokra.

Az ESG az a keretrendszer, amely három dimenzió mentén foglalkozik a vállalat nem pénzügyi jellegű teljesítményével, fenntarthatósági kockázataival. A környezeti dimenzió (Environment) a tevékenységgel együtt járó környezetszennyezéssel, környezetkárosítással, illetve az éghajlat változásával, természeti eseményekkel kapcsolatos negatív változásokra fókuszál. A társadalmi kockázatok (Society) az alapjogok tiszteletben nem tartása, a családok támogatásának vagy a méltányos munkafeltételeknek a hiánya, illetve a társadalmi egyenlőtlenségek – például diszkrimináció vagy indokolatlan és jelentős bérkülönbségek – következtében merülnek fel. A vállalatirányítási kockázatok (Governance) körébe tartoznak a nem megfelelő vállalatirányításból (pl. korrupció vagy jogszabálysértő működés) eredő kockázatok.

A 2024. január 1-jén hatályba lépő ESG törvényhez kapcsolódóan az alkalmazását felügyelő hatóság, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által meghatározott részletszabályok többek között meghatározzák az átvilágítás módját, másrészt rendelkezéseket tartalmaznak az ESG beszámoló minimumkövetelményeivel kapcsolatban is.

„A részletszabályok új feladatokat jelentenek a belső kockázatkezelési rendszer kialakítása és működtetése, a közvetlen beszállítói lánc átvilágítása vagy az ESG beszámoló elkészítése terén – mondta el dr. Orosz Dániel, a Baker McKenzie partnere. – Az ESG törvény számos magyarországi vállalatot érint, és mind a kockázatkezelési rendszer létrehozása, mind a beszállítói lánc átvilágítása számos megfelelőségi kérdést is felvet. A cégeknek érdemes áttekinteni, hogy a számviteli törvényben meghatározott fenntarthatósági jelentés mellett az ESG törvénynek történő megfelelés érdekében milyen kötelezettségek teljesítését várja el a hatóság 2025 januárjától, illetve, hogy mennyire kiterjedt átvilágítási rendszer kidolgozása lehet indokolt figyelembe véve a vállalat méretét, illetve kapacitását. Fontos, hogy egy vállalat figyelemmel legyen arra is, hogy a számviteli törvény és az ESG törvény rendelkezései mellett természetesen párhuzamosan alkalmazandók a releváns uniós jogszabályok is.”

A törvény alá eső vállalatnak dokumentált ESG kockázatkezelési rendszert szükséges kidolgoznia és működtetnie. Mindezek célja, hogy a cég saját üzleti hatáskörében és ellátási láncában azonosítsa, minimalizálja az ESG kockázatokat, és szükség esetén korrigálja vagy megszüntesse a hibákat. A rendszer éves, illetve eseti jellegű kockázatelemzési folyamatból áll. Ez utóbbit haladéktalanul el kell végezni, ha társadalmi felelősségvállalással vagy környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségszegés kockázata merül fel.

A kockázatazonosításhoz a vállalatnak nemcsak saját és leányvállalatai tevékenységét kell feltérképezni, hanem a közvetlen beszállítóit is, méghozzá minden olyan területen, ahol azok az adott vállalkozáshoz kapcsolódnak. Az azonosított káros hatásokat súlyosságuk és bekövetkezésük valószínűsége alapján szükséges elemezni és rangsorolni. A közvetlen beszállítók átvilágításának kötelező eszközévé válik a kérdőívek használata, amelyben az átvilágítást végző vállalat nyilatkoztatja a közvetlen beszállítóját például annak energia- vagy anyagfelhasználásáról, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékéről.

four men looking to the paper on table

A vállalkozás az azonosított káros hatások esetén köteles minden megelőzési intézkedést megtenni a hatás enyhítése, illetve a további káros hatás megakadályozása érdekében. Ez az ügyvezetés feladatkörébe tartozik. Ha például egy közvetlen szállítóval kapcsolatban a kockázatok minimalizálása és a korrekció nem lehetséges, a vállalkozás köteles három hónapig szüneteltetni az üzleti kapcsolatot az érintett beszállítóval.

A vállalatnak az ESG törvényben meghatározott fenntarthatósági célú átvilágításikötelezettségei teljesítéséről ESG beszámolót kell készítsen – első alkalommal a 2025-ös üzleti évben kifejtett tevékenységről, 2026-ban. Az SZTFH által kiadott végrehajtásirendelet tartalmazza az ESG beszámoló kötelező tartalmi elemeit és szerkezetét is.

Az ESG törvény magyar sajátossága, hogy a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítéséhez a vállalatok ESG szoftvereket vehetnek igénybe. Egy ESG szoftver beszerzése vagy vállalaton belüli lefejlesztése előtt azonban javasolt ellenőrizni, hogy az adott ESG szoftver megfelel-e az ESG törvényben előírt követelményeknek és azt az SZTFH, mint nyilvántartó hatóság megfelelően nyilvántartásba vette-e.

A törvény fokozatosan terjeszti ki a jogszabályban meghatározott kötelezettségeket. Először olyan nagyvállalatokra vonatkozik majd, amelyek mérlegfőösszege meghaladja a 10 milliárd forintot, éves nettó árbevétele pedig a 20 milliárd forintot, vagy foglalkoztatottjainak száma eléri az 500 főt. Később azonban a kisebb létszámú, de továbbra is nagyvállalkozásnak minősülő vállalatokra, végül pedig a kis- és középvállalkozásokra is kiterjed majd.

Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó cikkek

Kövess minket Facebookon!

Követlek

hirdetés

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnél elsőként értesülni az ESG legfrissebb híreiről és trendjeiről? Iratkozz fel hírlevelünkre, és maradj naprakész a fenntarthatóság világában!