Az idei COP30 klímakonferencia a brazil Belém városában zajlik, az Amazonas szívében. A helyszín szimbolikus, a Föld tüdejének nevezett esőerdő ad otthont annak a találkozónak, amelynek elvileg a fosszilis korszak lezárásáról kellene szólnia. Csakhogy az esemény történelmi rekordot döntött, viszont nem a kibocsátáscsökkentési vállalásokban, hanem a fosszilis tüzelőanyag-ipar lobbistáinak számában. Egyre több civil szervezet és elemző figyelmeztet, a konferencia hitelessége forog kockán, ha a vállalati érdekek túlharsogják a tudományos és társadalmi szempontokat.

A rekord, ami mindent elmond – több mint 1600 fosszilis lobbista a konferencián

A Kick Big Polluters Out (KBPO) nevű civil szervezet jelentése szerint több mint 1600, fosszilis energiához köthető képviselő regisztrált az idei COP-ra, többen, mint amennyit a legtöbb ország hivatalos delegációja együttvéve küldött a konferenciára. Ez 12 százalékkal több, mint az előző, bakui csúcstalálkozón. A szám önmagában is beszédes, míg a világ országai próbálják betartani a Párizsi Megállapodás vállalásait, az iparág, amely leginkább felelős a klímaváltozásért, soha nem látott erővel képviselteti magát.

A fosszilis lobbi küldöttei közt ott vannak az ExxonMobil, a BP és a TotalEnergies képviselői, valamint a Nemzetközi Kibocsátáskereskedelmi Szövetség tagjai. Mindez nem tiltott, de erős szimbolikus üzenetet hordoz. A klímacsúcs így egyre inkább a vállalati zöldmosás terepévé válik, ahol a „fenntarthatóság” kifejezést stratégiai kommunikációs eszközként, nem pedig valós vállalásként használják.

A házigazda Brazília eközben próbálja egyensúlyba hozni a helyi gazdasági érdekeket és az erdővédelmi kötelezettségeket. Az ország számára a COP30 nemcsak diplomáciai presztízs, hanem politikai teszt is, képes-e példát mutatni egy olyan térségben, ahol a gazdasági túlélés és a klímavédelem gyakran ellentétes irányba húz.

Az igazságos átmenet és a hitelesség kérdése

A klímakonferenciák célja az, hogy az országok konkrét lépéseket tegyenek a globális felmelegedés 1,5 °C alatt tartásáért. Csakhogy a legfrissebb globális kibocsátási jelentés szerint 2025-re rekordmagasságot ér el a szén-dioxid-kibocsátás a fosszilis tüzelőanyagokból. A tudomány egyértelmű, ha a trend nem fordul meg az évtized végéig, az 1,5 °C-os határ gyakorlatilag elérhetetlenné válik.

A hitelességi válság itt kezdődik. Hogyan lehet érdemi döntéseket hozni az energiarendszer átalakításáról, ha ugyanazok a szereplők ülnek a tárgyalóasztalnál, akik az emisszió legnagyobb részéért felelősek? A KBPO szerint az iparági jelenlét „veszélyezteti a COP30 céljait”, és eltereli a figyelmet a valódi megoldásokról, a megújuló energiaforrások, a tiszta technológiák és az igazságos átmenet finanszírozásáról.

Az „igazságos átmenet” kifejezés kulcsfontosságú lett Belémben. Tüntetők százai követelik, hogy a fosszilis ipar által dominált döntéshozatal helyett a leginkább érintett közösségek kapjanak hangot, mégpedig azok, akik az éghajlatváltozás frontvonalában élnek. Az ő jelenlétük azonban szimbolikus marad, miközben az iparági delegációk befolyása nő.

A COP mint piactér – a párbeszéd és a profit határán

A civil szervezetek szerint a COP30 „piactérré” vált, ahol az éghajlatvédelmi ígéretek és a zöld finanszírozási konstrukciók sokszor piaci termékként cserélnek gazdát. A karbonkreditek, az offset-mechanizmusok és a vállalati ESG-jelentések rendszere egyre komplexebb, de a valódi kibocsátáscsökkentés üteme lelassult.

Ranjana Giri, az Asia Pacific Forum on Women, Law and Development képviselője szerint „a globális éghajlati egyezkedés az éghajlati gyarmatosítás örökségét folytatja”, mivel a nagyvállalatok és az északi félteke országai profitálnak a pusztításból, miközben a legsebezhetőbbek szava elvész. Ez a kijelentés sokak számára túl radikálisnak tűnhet, de rávilágít a COP-rendszer egyik alapvető dilemmájára, hogy a nemzetközi klímapolitika ma még mindig a gazdasági hatalmi viszonyok tükre.

Fotó: illusztráció Forrás: Getty Images

Belém utcáin közben tüntetők vonulnak, „Just Transition Now” feliratú táblákkal, azt követelve, hogy a döntéshozók végre a fosszilis korszak lezárására koncentráljanak. Az Amazonas-vidék lakói számára ez nem elméleti vita, mert az erdőirtás, a vízhiány és a szélsőséges időjárás már most a mindennapjaikat formálja. A paradoxon éles. Miközben a világ vezetői az erdő megőrzéséről tanácskoznak, a régióban napi szinten pusztulnak hektárok a gazdasági érdekek oltárán.

Merre tovább? – A hitelesség újragondolása

Ahhoz, hogy a COP30 ne váljon a klímadiplomácia üres szimbólumává, valódi struktúraváltásra lenne szükség. A fosszilis ipar részvételét nem lehet figyelmen kívül hagyni, de átlátható, szigorú etikai keretek között kellene kezelni. Az ENSZ korábbi főtitkárai is többször figyelmeztettek, hogy az önkéntes vállalások kora lejárt, a 2030-as célok eléréséhez kötelező, ellenőrizhető intézkedések kellenek.

Az is világos, hogy a jövő klímakonferenciái nem maradhatnak a diplomácia belső körei között. A tudományos közösség, a civil társadalom és a vállalatok közötti együttműködés csak akkor hiteles, ha minden félnek egyenlő beleszólása van. A zöldátállás nem PR-projekt, hanem rendszerszintű átalakulás, amely gazdasági, társadalmi és etikai dimenziókat is érint.

Belémben most még zajlik a vita, de a tét nem pusztán az, hogy sikerül-e új szövegbe foglalni a Párizsi Megállapodás következő fejezetét. A valódi kérdés az, hogy a világ képes lesz-e hitelesen újraértelmezni, mit jelent a közös felelősség egy olyan korban, amikor a politikai szándék és a vállalati érdek között egyre keskenyebb a határvonal.