Miközben világszerte komoly kihívás elegendő élelmiszert biztosítani, a megtermelt gabona jelentős része takarmányként hasznosul. Kukoricát, búzát és más növényeket termesztünk azért, hogy húst, tejet és tojást állítsunk elő belőlük. Csakhogy az állati termékek előállítása során a takarmány energiatartalmának egy része elvész. Vajon hatékonyan használjuk a rendelkezésünkre álló termőföldet? A kérdés a mezőgazdaság jövőjét, az élelmiszerárakat és az élelmezésbiztonságot egyaránt érinti.
Mennyi gabonát termelünk az állatoknak?
Amikor egy kukoricaföld mellett haladunk el, ritkán gondolunk arra, hogy a termésből végül mi készül. Élelmiszer, takarmány, bioüzemanyag vagy ipari alapanyag? A gabonatermesztés ma több különböző piacot szolgál ki, amelyek ugyanazért a termőterületért és részben ugyanazokért az alapanyagokért versenyeznek.
Az OECD és a FAO 2025-ben megjelent mezőgazdasági előrejelzése szerint 2034-re a világ gabonafelhasználásának várhatóan 40 százaléka szolgálja majd közvetlenül az emberi élelmezést, míg 33 százaléka takarmányozási célra kerül. A kukorica esetében az előrejelzett takarmányozási arány 51 százalék. Ezek a számok jól érzékeltetik, hogy az állattenyésztés milyen jelentős szerepet játszik a gabonapiac működésében.
A takarmányként felhasznált gabona természetesen közvetve szintén az emberi táplálkozást szolgálja. A folyamat során azonban az állatok a bevitt energia egy részét saját életműködésükre fordítják, így az nem jelenik meg az elfogyasztható állati termékekben. Az átalakítás hatékonysága állatfajonként és tartási rendszerenként eltérő.
A kérdés ezért az, hogy ugyanakkora termőterületről mennyi emberi fogyasztásra alkalmas táplálék állítható elő, és ehhez milyen erőforrásokra van szükség.
Minden állat ugyanúgy használja a termőföldet?
Az állattenyésztés környezeti hatásainak megítélésénél fontos különbséget tenni az egyes ágazatok között. A sertés- és baromfitartás jelentős mennyiségű gabonát és fehérjenövényt használhat fel, amelyek egy része közvetlenül is alkalmas lenne emberi fogyasztásra. A szarvasmarhák és más kérődzők ezzel szemben olyan füvet, szálastakarmányt és növényi melléktermékeket is képesek hasznosítani, amelyeket az ember nem tud közvetlenül elfogyasztani.
A legelők esetében a földhasználat lehetőségei is eltérnek. Sok gyepterület talaja, vízellátottsága vagy domborzata miatt nem alkalmas gazdaságos szántóföldi növénytermesztésre. Az ilyen területeken az állattartás élelmiszer-előállítási lehetőséget teremthet, miközben a megfelelően kezelt gyepek természetvédelmi értékeket is hordozhatnak.
Az állattenyésztés az élelmiszeripar melléktermékeinek hasznosításában is szerepet játszik. A malomipari korpa vagy egyes olajmag-feldolgozási melléktermékek takarmányként felhasználhatók, így olyan anyagokból keletkezhet élelmiszer, amelyek közvetlen emberi fogyasztása korlátozott.
A földhasználat hatékonyságát ezért nem lehet pusztán az állatállomány nagyságából megítélni. A takarmány összetétele, eredete, a termelés helye és az előállított élelmiszer mennyisége egyaránt számít.
Mi változna, ha kevesebb gabonát használnánk takarmányozásra?
A növényi eredetű élelmiszerek arányának növekedése csökkentheti az emberi táplálkozáshoz szükséges termőterület nagyságát, különösen akkor, ha olyan állati termékeket váltanak ki, amelyek előállítása jelentős mennyiségű emberi fogyasztásra is alkalmas takarmányt igényel.
A változás ugyanakkor az egész agrárgazdaságot érintené. A takarmánytermelő gazdaságoknak más növénykultúrák és piacok felé kellene nyitniuk, a feldolgozóiparnak új alapanyagokhoz kellene alkalmazkodnia, az állattenyésztőknek pedig a kereslet átalakulásával kellene számolniuk.
Magyarországon a kérdés különösen érdekes, hiszen a gabonatermesztés és az állattenyésztés szorosan kapcsolódó ágazatok. A kukorica felhasználásának változása a takarmánykeverő üzemektől az állattartó telepeken át a feldolgozókig számos vállalkozás működésére hatással lehet.
A földhasználat átalakítása azonban önmagában nem garantálná az élelmezésbiztonság javulását. Az élelmiszerek elérhetőségét a vásárlóerő, a kereskedelmi kapcsolatok, a termelési infrastruktúra és az elosztási rendszerek is befolyásolják. A több rendelkezésre álló élelmiszer nem feltétlenül jelent automatikusan jobb hozzáférést azok számára, akik ma nem jutnak megfelelő táplálékhoz.
Az élelmiszeripar számára ez már ESG-kérdés
A mezőgazdasági alapanyagok felhasználása az élelmiszeripari vállalatok környezeti teljesítményét is befolyásolja. Az állati eredetű termékeket előállító cégek esetében a takarmánytermeléshez kapcsolódó földhasználat, műtrágya-felhasználás és kibocsátás a vállalati értéklánc környezeti terhelésének fontos része lehet.
A Scope 3 kibocsátások számbavétele során a vállalatoknak a beszállítóik tevékenységéhez kapcsolódó közvetett kibocsátásokat is vizsgálniuk kell, amennyiben azok az alkalmazott elszámolási és jelentéstételi követelmények szerint relevánsak. A takarmányok eredetének nyomon követése, a beszállítói adatok javítása és a kisebb környezeti terhelésű alapanyagok alkalmazása ezért üzleti jelentőséget kaphat.
A takarmányipar számára a hatékonyabb takarmányhasznosítás, a melléktermékek felhasználása és az alternatív fehérjeforrások fejlesztése kínálhat lehetőségeket. Az élelmiszeriparban pedig a növényi alapú termékek bővülése teremthet új piacokat.
A következő évtizedek egyik meghatározó kérdése az lesz, hogy a mezőgazdaság mennyi emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert képes előállítani a rendelkezésre álló természeti erőforrásokból. Ebben a takarmányozás, a földhasználat és a fogyasztási szokások alakulása egyaránt fontos szerepet játszhat.
