Szorongás, kiégés, figyelemzavar, állandó teljesítménykényszer. Egyre több ember érzi úgy, hogy valami nincs rendben az életével, miközben látszólag minden adott a kényelméhez. Napjaink nagy részét zárt terekben, képernyők előtt töltjük, és lassan természetessé válik, hogy a természet csak hétvégi programként jelenik meg az életünkben. Az ökopszichológia szerint érdemes megvizsgálni, milyen lelki következményekkel járhat ez az elszakadás. A kérdés a fenntarthatóság szempontjából is fontos: hogyan tudunk felelősen viszonyulni egy olyan világhoz, amellyel egyre kevesebb személyes kapcsolatunk van?
Mikor lett a természetből szabadidős program?
Reggel a telefonunk ébreszt, mesterséges fényben készülődünk, autóval vagy tömegközlekedéssel jutunk el a munkahelyünkre. A nap jelentős részében monitorokat nézünk, szabályozott hőmérsékletű helyiségekben dolgozunk. Este újabb képernyők előtt pihenünk. A természet közben szinte észrevétlenül kiszorult a mindennapjainkból.
Pedig az emberi szervezet olyan környezetben fejlődött, ahol a természetes fény, az évszakok változása, a növényzet és az élővilág közvetlen tapasztalata meghatározta az élet ritmusát. Ehhez képest a modern városi élet egészen új körülményeket teremtett, amelyekhez biológiai és pszichológiai szempontból is alkalmazkodnunk kell.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világ népességének több mint fele városokban él, és ez az arány tovább növekszik. A városi élet önmagában természetesen nem egészségtelen. A megfelelő lakhatás, az egészségügyi ellátás, a közlekedés és a közösségi szolgáltatások komoly előnyöket jelentenek. A probléma ott kezdődik, amikor a természethez való hozzáférés kiváltsággá válik, és a zöld környezetben töltött idő külön szervezést, utazást vagy pénzt igényel.
A természetes környezettel való kapcsolat hiánya ráadásul fokozatosan válik megszokottá. Egy gyermek számára, aki elsősorban betonozott udvarokon játszik, a természet könnyen idegen, olykor félelmetes helynek tűnhet. Felnőttként pedig hajlamosak vagyunk természetesnek tekinteni azt az életformát, amelyben napok telhetnek el anélkül, hogy valóban időt töltenénk a szabadban.
Mi történik a lelkünkkel, ha eltűnik a természet?
Az ökopszichológia az ember és a természeti környezet kapcsolatának lelki vonatkozásait vizsgálja. Egyik fontos gondolata, hogy a természettől való eltávolodás hatással lehet arra, hogyan érezzük magunkat, miként viszonyulunk másokhoz, és hogyan értelmezzük saját helyünket a világban.
A természet mentális egészségre gyakorolt hatásait egyre több tudományos kutatás vizsgálja. A Nature Cities folyóiratban megjelent átfogó elemzés 449 tudományos tanulmányt tekintett át, és 78 terepkísérlet eredményeit dolgozta fel. A kutatók szerint a városi zöldfelületekkel való kapcsolat mérsékelheti a szorongást és a negatív hangulati állapotokat, miközben kedvezően hathat a mentális jóllétre. A vizsgálat különösen a fiatal felnőtteknél mutatott jelentős pozitív hatásokat, de más korosztályokban is talált kedvező eredményeket.
Más kutatások arra utalnak, hogy a természetben töltött idő segítheti a stressz csökkenését és a figyelem helyreállítását. Egy 78 korábbi vizsgálatot összegző metaanalízis szerint már rövidebb természetközeli élmények is kedvező hatással lehetnek a mentális egészségre. A természetben kevesebb olyan inger ér bennünket, amely folyamatos tudatos koncentrációt követel. Egy erdei séta során a figyelmünk szabadabban kalandozhat, ami kedvezhet a mentális regenerációnak.
Különösen érdekes az ökoszorongás jelensége. A klímaváltozás, az élőhelyek pusztulása és a környezeti válság hírei sokakban keltenek félelmet, tehetetlenséget vagy gyászt. Egy tíz országban, tízezer fiatal részvételével készült nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 59 százaléka nagyon vagy rendkívül aggódott a klímaváltozás miatt. Több mint 45 százalékuk szerint ezek az érzések kedvezőtlenül befolyásolták mindennapi életét.
Fontos ugyanakkor különbséget tenni a környezeti válság miatti szorongás és a természeti kapcsolatok hiányából fakadó lehetséges lelki hatások között. A kettő összefügghet, de nem azonos jelenség. A kiégés, a depresszió vagy a figyelemzavar kialakulását sem lehet egyszerűen a természettől való elszakadással magyarázni.
Ahogyan magunkkal bánunk, úgy bánunk a környezetünkkel is?
A modern gazdaság egyik meghatározó sajátossága a folyamatos teljesítménynövelés. Gyorsabban dolgozunk, több információt dolgozunk fel, egyre több eredményt várunk magunktól. A hatékonyság és a növekedés szempontjai gyakran a személyes életünkben is megjelennek.
Ezzel párhuzamosan a természeti erőforrások használatában is sokáig a minél nagyobb kitermelés és fogyasztás logikája érvényesült. Az ökopszichológia egyik izgalmas felvetése, hogy az önmagunkhoz és a természethez fűződő viszonyunk között kapcsolat lehet. Ha saját testünket és figyelmünket korlátlanul terhelhető erőforrásnak tekintjük, könnyebben fogadhatjuk el ugyanezt a szemléletet a környezetünkkel kapcsolatban is.
Ez filozófiai és pszichológiai értelmezési keret, amelyet nem szabad általános tudományos törvényszerűségként kezelni. Ugyanakkor fontos kérdéseket vet fel a fogyasztói kultúráról, a teljesítménykényszerről és az emberi szükségletekről.
A környezetpszichológiai kutatásokban megjelenik a természethez való kapcsolódás fogalma is, amely azt írja le, mennyire érezzük magunkat a természeti világ részének. Egyes kutatások összefüggést találtak az erősebb természeti kötődés, a magasabb jóllét és a környezetbarát viselkedés között.
Ennek a fenntarthatóság szempontjából komoly jelentősége lehet. A környezetvédelmi szabályok és gazdasági ösztönzők nélkülözhetetlenek, de az emberek személyes tapasztalatai, értékei és érzelmi kötődései szintén befolyásolják döntéseiket. Nehéz tartós társadalmi támogatást építeni olyan természeti értékek védelméhez, amelyeket az emberek alig ismernek.
A természethez való hozzáférés munkahelyi és társadalmi kérdés is
Az ESG társadalmi dimenziójában egyre hangsúlyosabb a munkavállalói jóllét, a mentális egészség és az egészséges munkakörnyezet. Ebbe a gondolkodásba a természethez való hozzáférés is beilleszthető.
A munkahelyek kialakítása, a természetes fény, a zöldfelületek közelsége és a szabadban tölthető szünetek mind hozzájárulhatnak a kedvezőbb munkakörülményekhez. Egy iroda környezetében kialakított kert, egy árnyékos pihenőhely vagy a gyalogosan elérhető park a mindennapi regeneráció lehetőségét teremtheti meg. Ezek hatását ugyanakkor érdemes mérni, és nem szabad a túlterhelés vagy a rossz szervezeti működés megoldásaként kezelni.
A kérdés túlmutat a vállalatok falain. A városi zöldfelületek eloszlása társadalmi egyenlőtlenségeket is tükrözhet. A kedvezőbb helyzetű városrészekben gyakran könnyebb hozzáférni jó minőségű parkokhoz és árnyékos közterekhez, miközben más környékeken a hőség, a légszennyezés és a zöldterületek hiánya egyszerre jelent problémát.
A várostervezés ezért közvetlenül kapcsolódik a közegészségügyhöz és a társadalmi fenntarthatósághoz. Egy fa árnyéka mérsékelheti a hőterhelést, egy közeli park mozgásra ösztönözhet, egy közösségi kert pedig találkozási lehetőséget biztosíthat különböző generációk számára.
A természethez fűződő kapcsolat helyreállításának egyik legfontosabb terepe a gyermekkor. A szabadtéri játék, a természet megfigyelése és a környezeti nevelés segíthet abban, hogy a gyerekek személyes élményeken keresztül ismerjék meg az élővilágot. A fenntarthatóság így a mindennapi tapasztalatok részévé válhat, jóval azelőtt, hogy a következő generáció találkozna a kibocsátási célokkal, az ESG-jelentésekkel vagy a klímastratégiákkal.
