A városi stílus és az önkifejezés új generációja már nemcsak trendeket követ, hanem gondolkodik is a jövőről. A sneakerkultúra – amely évtizedekig a lázadó individualizmus és az utcai kreativitás szimbóluma volt – ma egy új korszak küszöbén áll. A fiatal alkotók, tervezők és vállalkozók ma már nemcsak cipőket, hanem történeteket, értékeket és újfajta hozzáállást is terveznek. A stílus és a tudatosság lassan, de biztosan közös platformra kerül.
Ahogy Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Csoport márka és marketing vezetője fogalmaz:
„Elsőre szokatlannak tűnhet ennek a programnak a támogatása, de a jövő generációjára rákapcsolódva a számukra fontos és értékes témák felé nyitottunk itt. Rendkívül izgalmas versenyre számítok, ahol sok kreatív ötletet, teljesen új megközelítéseket fogunk látni. A jövő környezetbarát ötleteit és a hétköznapjaink zöld megoldásait jelentős részben tőlük várhatjuk. A legyártott termékek visszaforgatása az újrahasznosításba a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság egyik fontos eleme, a fiatalok nyitottak ebbe az irányba.”
Ez a generáció már nem ugyanazokkal a fogalmakkal gondolkodik, mint az előzőek, hiszen a siker számukra nemcsak eladásban, hanem hatásban is mérhető. A sneaker többé nem csupán divatcikk, hanem üzenet arról, hogyan gondolkodunk a világról, a környezetről és arról, hogyan szeretnénk benne létezni. A fiatal tervezők számára az újítás természetes, és az is, hogy a kreativitás mellé egyre gyakrabban társul felelősség is, akár anyaghasználatban, akár a márkaépítésben vagy az inspiráció forrásaiban.
A közösség, ahol az ötletekből jövő születik
A streetwear kultúra mindig is a közösségről szólt, azokról, akik mernek mást mondani, és akik a saját eszközeikkel formálják a környezetüket. Most ez a közösség új tartalommal gazdagodik. Az önkifejezés mellé egyre gyakrabban érkezik a tudatosabb hozzáállás, legyen szó a gyártásról, az anyagokról vagy akár a fogyasztói szokásokról.
A fiatal alkotók nemcsak saját márkáikat építik, hanem egymást is inspirálják. Egyre több olyan kezdeményezés születik, ahol a kreativitás mellett a társadalmi és környezeti érzékenység is szerepet kap. A fiatal tervezők számára a stílus már nemcsak a külcsínről, hanem a mögöttes értékrendről is szól. Ez az a szemlélet, ami lassan, organikusan formálja át a sneaker- és streetwear-kultúra alapjait is.
A Size-Up powered by Lounge Group- platform a tehetségnek
Ebbe a változó szemléletbe illeszkedik a Size-Up és a Lounge Group kezdeményezése is, amely a hazai sneaker- és streetwear-szcéna fiatal tehetségeit támogatja. A program három éve indult Trunk Tamás, a Sneakerness Budapest alapítójának kezdeményezésére és mára a közösség egyik legfontosabb szakmai eseményévé nőtte ki magát.

A 2025-ös kiírás célja, hogy a fiatal tervezők, márkaalapítók és digitális innovátorok bemutathassák saját ötleteiket, legyen szó új technológiákról, 3D sneaker-koncepciókról vagy a vintage divat újraértelmezéséről. A program fókuszában az a fajta gondolkodás áll, amely a kreativitást, a vállalkozói szemléletet és a társadalmi érzékenységet egymással összekapcsolja.
A verseny döntője november 8–9-én, a Sneakerness Budapest eseményen lesz, ahol a legígéretesebb pályázók kétperces pitchben mutathatják be koncepcióikat. A győztes 10 millió forintos befektetési lehetőséget kap a Startup Campus jóvoltából, valamint egy brandépítő csomagot a Lounge Grouptól, amely segíti a márkaidentitás és a kommunikáció tudatos fejlesztését.
Kreativitás, ami hatással van
A sneaker- és streetwear-világ ma a változás egyik legizgalmasabb terepe. A fiatal generáció már nemcsak követi a trendeket, hanem újra is írja azokat. Olyan alkotók tűnnek fel, akik egyszerre gondolkodnak lokálisan és globálisan, és akik számára a divat nem kizárólag önkifejezés, hanem párbeszéd is a világgal.
A Size-Up és hasonló kezdeményezések azt mutatják, hogy a kreativitásban ma ott rejlik a jövő formálásának lehetősége. És bár a szemléletváltás még az út elején tart, egyre több fiatal bizonyítja, hogy a stílus mellett a gondolkodás is számít.
Kik pályázhatnak?
A Size-Up a 18–35 év közötti fiatal vállalkozókat, tervezőket és kreatívokat várja, akik a sneaker és streetwear világában alkotnak valami újat.
Nevezhetnek többek között:
- sneaker- és streetwear márkák alapítói,
- 3D sneaker-innovátorok,
- applikációfejlesztők és digitális megoldások megalkotói,
- sneaker protectorok, shieldek fejlesztői,
- a vintage divat és a körforgásos gazdaság úttörői.
A jelentkezéshez mindössze egy kétperces videó, egy rövid leírás és néhány vizuális anyag feltöltése szükséges.
Fontos dátumok
- Jelentkezési határidő: 2025. október 31.
- Shortlist kihirdetése: 2025. november 3.
- Döntő: 2025. november 8., Sneakerness Budapest – Culture Street színpad
Nevezés és részletek: www.size-up.eu
(X)