Az elmúlt években szinte hozzászoktunk a képekhez a kiszáradt folyómedrekről, repedezett földekről és eltűnő tavakról. Sokan már kész tényként kezelik, hogy az Alföld lassan menthetetlenné válik. De mi van akkor, ha nem az a legnagyobb probléma, hogy kevés a víz, hanem az, hogy túl gyorsan engedjük el? Egy szegedi civil kezdeményezés most azt bizonyítja, hogy a táj még mindig képes életre kelni – ha újra megtanuljuk együttműködni vele.
A Mastercard ESG Summit 2026 programjában is kiemelt figyelmet kapnak azok a természetalapú megoldások, amelyek egyszerre segítik a klímaalkalmazkodást, a biodiverzitás helyreállítását és a hosszú távú gazdasági ellenálló képességet.
Az aszály mára nemcsak a gazdák problémája. A csökkenő talajvízszint, a rekordhőség és a kiszáradó élőhelyek egyre inkább meghatározzák Magyarország jövőjét. Az Alföld különösen sérülékeny: a nyári hőhullámok hosszabbak, a csapadék egyre kiszámíthatatlanabb, a lezúduló eső pedig sokszor néhány óra alatt elfolyik ahelyett, hogy beszivárogna a talajba.
Évtizedeken keresztül azon dolgoztunk, hogy minél gyorsabban vezessük el a vizet a tájból. Ma pedig ugyanennek az árát fizetjük meg. A vízrendezési munkák, a lecsapolások és a csatornarendszerek egykor a mezőgazdaság fejlődését szolgálták, a klímaváltozás korában azonban egyre inkább hátránnyá váltak. Egyre több szakember hangsúlyozza, hogy a jövő nem a vízelvezetésről, hanem a vízmegtartásról szól.
Kiskundorozsmán pontosan ezt a szemléletváltást próbálják megvalósítani.
Nem új tavakat építettek – a régieket keresték meg
A projekt története egy természetjárással kezdődött. Kelemen Tamás a terepen járva figyelte meg a szikes talaj sajátos mintázatait, majd történelmi térképeket és modern domborzati adatokat kezdett összevetni. Hamar kiderült, hogy a területen egykor egy mintegy 100–120 hektáros természetes szikes tórendszer működött, amelynek medrei ma is felismerhetők.
Ez alapjaiban változtatta meg a gondolkodást.
Nem kellett új tározókat ásni vagy teljesen átformálni a tájat. A természet már korábban megtervezte azt a rendszert, amely képes volt visszatartani a vizet – csak újra működésbe kellett hozni.
A megvalósítás azonban korántsem volt egyszerű. A rehabilitáció közel negyven különböző tulajdonost, állami, önkormányzati és magánterületeket is érintett. A kezdeményezők szerint azonban meglepően pozitív fogadtatásban részesültek: a földtulajdonosok és a helyi közösség is felismerte, hogy a víz visszatartása hosszú távon mindenki érdeke.
Ez talán a projekt egyik legfontosabb tanulsága. A klímaalkalmazkodás nem kizárólag állami feladat. Civil közösségek, önkormányzatok, kutatók és helyi lakosok együttműködésével is elindulhatnak olyan változások, amelyek később országos jelentőségűvé válhatnak.
A siker néha néhány centiméteren múlik
Az Alföldön egészen más szabályok szerint működik a víz, mint egy hegyvidéki területen. Már 10–20 centiméteres szintkülönbség is eldöntheti, hogy egy terület kiszárad vagy képes lesz vizet megtartani.
Ezért a projekt egyik legfontosabb eleme nem a földmunka volt, hanem a rendkívül precíz tervezés.
Drónokkal és RTK GNSS geodéziai mérésekkel több százmillió mérési pontból álló digitális domborzati modellt készítettek. Ez lehetővé tette, hogy centiméteres pontossággal meghatározzák, merre mozog majd a víz.
A vízutánpótlást az Algyői főcsatorna biztosítja, amely kapcsolatban áll a Tiszával. A projekt azonban itt sem a legdrágább technológiát választotta.
A hagyományos elektromos szivattyúk helyett gravitációs szivornyarendszert építettek ki. Amikor a főcsatorna vízszintje magasabb, mint az összekötő csatornáké, a gravitáció végzi el a munka jelentős részét. Ez egyszerre energiahatékony, költségtakarékos és környezetbarát megoldás.
A rendszer kezdetben napi mintegy 500 köbméter vizet juttatott a területre, majd ezt fokozatosan több mint kétszeresére növelték. A következő fejlesztési ütemben már olyan műtárgy épülhet, amely akár napi 10 ezer köbméter víz betáplálását is lehetővé teszi.
Nem a tó a legfontosabb – hanem ami alatta történik
Első pillantásra a projekt leglátványosabb része a megjelenő vízfelület. A szakemberek szerint azonban a valódi siker nem a tavak méretében, hanem a talajban mérhető.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a szikes felső réteg alatt homokos, löszös talaj található, amely természetes víztárolóként működik. Ez a réteg képes hosszú időre elraktározni a beszivárgó vizet, így a növényzet gyökérzónája akkor is nedvességhez jut, amikor a felszínen már alig látható víz.
Éppen ezért a projekt során folyamatos monitoring zajlik. Nemcsak vízmércéket helyeztek ki a tómedrekbe, hanem a környék több méter mély kútjainak vízszintjét is rendszeresen mérik.
A cél nem egyszerűen sekély tavak létrehozása, hanem a teljes vízháztartás helyreállítása.
Érdekes döntés volt az is, hogy nem kotorták ki a medret. Sok helyen ezt tekintenék az első lépésnek, itt azonban éppen az ellenkezője történt.
A természetes növényzet, az iszap és a felhalmozódott szerves anyag ugyanis lassítja a víz áramlását, természetes szűrőként működik, és jelentősen csökkenti a párolgást. A projekt filozófiája szerint a természet nem akadályozza a vízgazdálkodást, hanem maga a megoldás.
Ebben a munkában egyetemisták, kutatók és külföldi önkéntesek is részt vesznek. Drónfelvételeket készítenek, térképeznek, adatokat gyűjtenek, és folyamatosan figyelik, hogyan reagál a táj az egyre hosszabb ideig visszatartott vízre.
Nemcsak a természet nyerhet – hanem a városok is
Az első eredmények már most biztatóak. A projekt első szezonjában a tervezett terület mintegy húsz százalékán sikerült újra vízborítást kialakítani. A korábban teljesen kiszáradt tómedrekben ismét megjelentek a sekély tocsogók, amelyek rövid idő alatt elkezdték visszacsábítani a természetes élővilágot.
A hatás azonban ennél jóval messzebbre érhet.
Szeged uralkodó széliránya nyugati, így a várostól északnyugatra kialakuló nedves élőhelyek természetes módon hűthetik a város felé áramló levegőt. A párolgó víz csökkentheti a nyári hősziget-hatást, mérsékelheti a forróságot és javíthatja a helyi mikroklímát.
Ez már nem csupán természetvédelmi kérdés, hanem gazdasági, egészségügyi és városfejlesztési ügy is. Az egyre gyakoribb hőhullámok idején minden olyan megoldás felértékelődik, amely javítja az életminőséget és csökkenti a klímaváltozás hatásait.
Talán ez a kiskundorozsmai kezdeményezés legfontosabb üzenete is. Az Alföld jövője még nincs megírva. A víz nem tűnt el végleg, sok helyen egyszerűen csak túl gyorsan hagyjuk elfolyni. Ha sikerül visszaadni a tájnak azt a képességét, hogy megtartsa a csapadékot és a folyókból érkező vizet, akkor nemcsak tavakat lehet újjáéleszteni, hanem egész tájakat is.
És talán éppen ezért érdemes feltenni újra a kérdést: tényleg kiszárad az Alföld, vagy most kezdjük végre megérteni, hogyan lehetne megmenteni?
