Egy friss Nature-tanulmány megdöbbentő részletességgel mutatja be, hogyan okozunk fajkihalást és élőhelypusztulást a világ távoli részein a saját kényelmünk érdekében – úgy, hogy észre sem vesszük. A globális fogyasztás mögött rejlő ökológiai ár sokkal nagyobb, mint gondolnánk.

Láthatatlan felelősség – hogyan vesznek el fajok a globális kereslet miatt?

A fajok kihalása és az élőhelyek pusztulása korunk egyik legsúlyosabb környezeti válsága, amelyet gyakran helyi problémának tekintünk: erdőirtás, mezőgazdasági terjeszkedés, urbanizáció. Egy 2024 februárjában megjelent Nature tanulmány azonban alapjaiban kérdőjelezi meg ezt a nézőpontot. A kutatás globális kereskedelmi és biodiverzitási adatok összekapcsolásával kimutatta, hogy a világ fejlett országai – miközben saját területükön egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályokat alkalmaznak – jelentős biodiverzitás-veszteséget idéznek elő más régiókban, elsősorban a fogyasztásuk által gerjesztett termelés révén.

A tanulmány 2001 és 2015 közötti időszakot vizsgálva több mint 1600 veszélyeztetett gerinces faj élőhelyének változását követte nyomon. Ezeket a térbeli adatokat a kutatók globális termékkereskedelmi modellekkel vetették össze. Az eredmény egyértelmű: a fejlett országok – például az Egyesült Államok, Németország, Japán – a természetpusztítás oroszlánrészét külföldön idézik elő, és átlagosan háromszor akkora ökológiai kárt okoznak más régiókban, mint saját területükön.

Élő példák a láthatatlan pusztításra

A tanulmány nemcsak számokkal, hanem konkrét fajok példáján keresztül is bemutatja a globális összefüggéseket. A Bornéón élő repülőmókus (Iomys horsfieldii) élőhelye az olajpálma-ültetvények térhódítása miatt zsugorodott jelentősen – a pálmaolaj viszont továbbra is számos kozmetikum és élelmiszeripari termék alapanyaga az európai és észak-amerikai piacokon. A közép-amerikai üvöltőmajmok élőhelye szintén eltűnőben van a marhahústermeléshez kapcsolódó erdőirtások miatt.

A fogyasztás hatása így láthatatlanul kapcsolja össze a trópusi erdők sorsát a világ gazdagabb régióinak polcain sorakozó árucikkekkel. A kutatás térképeken is megmutatja, mely országok fogyasztása milyen térségekben okozott jelentős természetpusztítást: az USA fogyasztása Kolumbiában és Hondurasban, Németországé Indonéziában, Japáné pedig Madagaszkáron és a Fülöp-szigeteken járt fajvesztéssel. A természetkárosítás nem szándékos, de nagyon is valós következményekkel jár.

A tanulmány újdonsága – térképezett fajpusztulás fogyasztói viselkedés alapján

A kutatás egyik legnagyobb tudományos újítása, hogy először kapcsolta össze fajszintű biodiverzitás-adatokat globális kereskedelmi modellekkel. A kutatók a „biodiversity footprint” modellt használták – hasonlóan a karbonlábnyomhoz –, amely azt mutatja meg, hogy egy ország fogyasztása mennyi fajvesztéssel jár világszinten, függetlenül attól, hogy hol történik maga a fogyasztás.

A kutatók több mint 1600 gerinces faj élőhelyének változását vizsgálták műholdas és ökológiai adatok, valamint a Multi-Regional Input-Output (MRIO) kereskedelmi modell alapján. Ez a módszertan világosan kimutatta, hogy a biológiai sokféleségre gyakorolt nyomás nem véletlenszerű, hanem a globális gazdaság logikájának része.

Nem minden termék egyformán káros – a globális piac szelektív természetrombolása

A tanulmány külön kitér arra, hogy nem minden termék jár ugyanolyan ökológiai lábnyommal. A legnagyobb természetpusztító hatással a pálmaolaj, a marhahús, a szója (főként takarmányként) és az egzotikus fafajták kitermelése bír. Az ezekhez kapcsolódó élőhely-átalakítások különösen érzékeny ökoszisztémákat érintenek: Amazónia, Szumátra, Borneó, a Kongó-medence.

A kutatók szerint az emberi fogyasztás által okozott biodiverzitás-veszteség több mint egyharmada exporthoz kapcsolódik – vagyis ezek a folyamatok nem a helyi igényeket szolgálják ki, hanem a globális piacot. Ez az arány nemcsak környezeti, hanem etikai kérdéseket is felvet.

A biogeográfiai szakadék – északi fogyasztás, déli veszteség

A kutatás szerint a fajok többsége, különösen a veszélyeztetett endemikus fajok, a trópusi övezetekben élnek. Ugyanitt történik a legnagyobb mértékű élőhelypusztulás is – nem a helyi lakosság miatt, hanem a kívülről érkező kereslet hatására. A világ iparosodott régiói – különösen Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Kelet-Ázsia – termelési és fogyasztási logikájuk révén közvetetten meghatározzák, mi történik a világ biológiailag leggazdagabb térségeiben.

Ez a térbeli szakadék a tanulmány szerint geopolitikai felelősséget is felvet, és hosszú távon megkerülhetetlenné teszi a globális természetvédelmi együttműködést.

Az ESG tükre: a környezeti felelősség nem állhat meg a határoknál

A kutatás azt az üzenetet is hordozza, hogy a vállalati környezeti felelősségvállalás nem maradhat meg a szűken értelmezett „saját működés” szintjén. Az ESG-keretrendszer környezeti (E) dimenziója csak akkor hiteles, ha a vállalatok figyelembe veszik ellátási láncaik teljes környezeti hatását, beleértve a fajvesztést és élőhelyek átalakítását is. Az Európai Unió már ennek szellemében hozta meg az Erdőirtásmentes termékek rendeletét (EUDR), valamint a CSDDD irányelvet, amely a vállalati due diligence folyamatokat írja elő. Ezek azt célozzák, hogy a vállalatok tudatosan, átláthatóan és földrajzilag is érzékenyen kezeljék beszállítóik környezeti hatásait. A Nature tanulmánya így nemcsak figyelmeztetés, hanem tudományos megerősítés is az ESG-felelősség kiszélesítésének irányába

Fotók illusztrációk, forrásuk Canva