A nyári aszályok egyre súlyosabb kihívást jelentenek a magyar mezőgazdaság számára. Miközben a Duna–Tisza közén már 8 köbkilométeres vízhiányt mérnek, a termelők előtt egyre égetőbb a kérdés, hogy vajon képesek lesznek-e a precíziós öntözéssel megőrizni a termőföldek jövőjét? A válasz nemcsak a technológiai fejlesztéseken múlik, hanem azon is, mennyire sikerül a gazdálkodás egészét alkalmazkodóvá tenni a megváltozott éghajlati körülményekhez.

Aszályindex: számokban mérhető veszély

Az elmúlt évek nyári hónapjai egyre gyakrabban hoztak szélsőségesen száraz időszakokat, amelyek nemcsak a termésbiztonságot, hanem a vidéki gazdaság egész fenntarthatóságát is veszélybe sodorják. A klímaváltozás következtében megváltozott csapadékeloszlás már mérhető hatásokban jelenik meg. Az aszályindex, amely a talajnedvesség és a csapadékviszonyok alapján mutatja meg a vízhiány mértékét, jól érzékelteti a helyzet súlyosságát. Az index értékei az utóbbi évtizedben tartósan emelkedtek, különösen a Duna–Tisza közén és az Alföldön.

A felszíni vízkészletek eloszlása Magyarországon egyenlőtlen. Míg a Dunántúl folyóvizekben és víztározókban gazdag, addig az Alföldön a készletek szűkösebbek, és a víz gyorsabban el is szivárog. A Duna–Tisza közén például 8 km³ vízhiányt mutatnak a mérések, amelynek oka részben a természetes párolgási veszteség és a talajvízszint süllyedése, részben pedig a múlt századi vízgazdálkodási megoldások, amelyek a belvíz és a mocsaras területek lecsapolására törekedtek. A klímaváltozás ebbe a helyzetbe robbant bele. Ma már nem a vízfelesleg elvezetése, hanem a hiány enyhítése jelenti a kulcskérdést.

Mezőgazdasági aszályszint nyári kultúrákra 2025. június 15-én Forrás met.hu

Az aszályindex értékeinek emelkedése a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vegetációs időszak alatt egyre több a kritikus vízhiányos nap, amikor a növények növekedése visszaesik, sőt, szélsőséges esetben a termés nagy része el is veszhet. Ez a kiszámíthatatlanság a gazdák számára gazdasági kockázatot, a társadalom számára pedig élelmezésbiztonsági kihívást jelent.

A jelenlegi öntözés korlátai

A vízgazdálkodás kulcskérdés Magyarországon, mégis szembetűnő az ellentmondás. 200 ezer hektárnyi terület alkalmas öntözésre, ám ennek csak a felén valósul meg tényleges öntözés. Ez azt jelenti, hogy a lehetőségek fele kihasználatlan marad, miközben az aszály mindennapi problémává vált.

A korlátok részben technológiai, részben gazdasági természetűek. Sok helyen a meglévő infrastruktúra elavult, vagy nem alkalmas a térben és időben rugalmas vízszolgáltatásra. A rendszerek jelentős része a múlt század közepén épült, és elsősorban a nagyüzemi gazdálkodás igényeire lett szabva. Azóta azonban a mezőgazdasági szerkezet átalakult, a birtokstruktúra töredezetté vált, és a termelők gyakran nem tudják összehangolni a közös vízhasználatot.

A gazdálkodásnak alkalmazkodnia kell a változó környezethez, azonban ez nem pusztán az öntözés technológiáját érinti. A vízhasználat optimalizálása együtt jár a növényválasztás, a talajművelés, a vetésforgó és a betakarítás újragondolásával is. A vízhiány tehát nem egyszerűen technikai kihívás, hanem gazdálkodási stratégiai kérdés, amelyhez komplex szemlélet szükséges.

Precíziós öntözés több mint technológia

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelem irányul a precíziós mezőgazdaságra, amelynek egyik kulcseleme a precíziós öntözés. Ez a megközelítés szenzorok, műholdas adatok, drónok és meteorológiai modellek segítségével képes pontosan megállapítani, mikor és mennyi vízre van szüksége a növénynek.

Kép illusztráció Forrás Canva

A precíziós öntözés előnye, hogy nem az átlagokra, hanem az aktuális helyzetre reagál. Például az aszálymonitoring rendszer jelezheti, hogy egy adott táblán a növények stresszhelyzetbe kerültek, és az öntözés időzítése akár a betakarítás sikerét is meghatározhatja. Az aratás megfelelő időpontjának kiválasztása a termés minőségét és mennyiségét egyaránt javíthatja.

Az öntözés precizitása nem csupán a víztakarékosságot szolgálja, hanem hozzájárul a termelés költséghatékonyságához is. Ha a gazda pontosan annyi vizet juttat ki, amennyire szükség van, elkerüli a túlöntözésből adódó károkat, miközben energiát és költséget is megtakarít. Ez a fenntarthatóság klasszikus példája: a környezetvédelmi és gazdasági érdek egy irányba mutat.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a precíziós öntözés önmagában nem elég. A technológiához szükség van olyan gazdálkodási stratégiára, amely képes alkalmazkodni az időjárási és vízellátási feltételek változásaihoz. A jövő mezőgazdasága nemcsak gépek és szoftverek, hanem döntések és tudatos vízhasználati gyakorlatok összessége lesz.

Nyírbátor példája: kísérletek a víz újrahasznosítására

A precíziós öntözés lehetőségei akkor válnak igazán kézzelfoghatóvá, ha konkrét kezdeményezéseket is látunk. Nyírbátor térségében az elmúlt években több projekt is indult annak érdekében, hogy a gazdálkodók a vízhiány enyhítésére újszerű forrásokat vonjanak be az öntözésbe. Az egyik legérdekesebb fejlesztés a Bátortrade Kft. innovációja volt, amely a szennyvíztisztítás melléktermékeként keletkező fermentlé mezőgazdasági felhasználását vizsgálta. A cél az volt, hogy a tisztított víz és a tápanyag-gazdag melléktermék ne terhelje a környezetet, hanem hasznosuljon az öntözésben és a tápanyagpótlásban.

Az ehhez hasonló kísérletek jól mutatják, hogy a jövő öntözési rendszereiben a klasszikus vízforrások mellett szerepet kaphat a belvíz visszatartása, a csapadék tározása, illetve a tisztított szennyvíz újrahasznosítása is. Bár ezek a megoldások jelenleg főként pilotprojektek és kutatások keretében valósulnak meg, már most jelzik, hogy a vízgazdálkodás jövője a több lábon álló, integrált rendszerekben rejlik.

A kérdés már csak az, mennyire képesek a magyar gazdák szélesebb körben átvenni ezeket a megoldásokat. Ehhez szükség lesz beruházásokra, szakmai képzésre és az öntözési infrastruktúra korszerűsítésére, de az irány egyértelmű. A jövő mezőgazdaságában az öntözés többé nem lehet luxus, hanem alapfeltétel.