2026. május 20., Akvárium Klub •
A repülés gyors, hatékony és globális – de közben az egyik legnehezebben „zöldíthető” közlekedési forma. Egyre többen teszik fel a kérdést: lehet-e úgy repülni, hogy közben ne növeljük tovább a kibocsátást? A válasz már nem egyértelműen nem. Megjelentek az alternatívák, de most dől el, hogy ezek valóban működő megoldássá válnak-e.
A fenntartható közlekedés és a Scope3 kérdését külön- külön beszélgetésben is körbejárjuk a Mastercard ESG Summiton, ahol vállalati példákon keresztül vizsgáljuk, hogyan válik a kibocsátáscsökkentés működő üzleti gyakorlattá. Részletek és kedvezményes jegyvásárlás itt
A repülés dilemmája: gyorsaság vagy fenntarthatóság
A légiközlekedés az elmúlt évtizedekben a globalizáció egyik alapja lett. Gyors szállítás nélkül ma már nem működnének a nemzetközi ellátási láncok, és az üzleti élet tempója is elképzelhetetlen lenne repülés nélkül. Ugyanakkor ennek a sebességnek komoly környezeti ára van, amely egyre nehezebben hagyható figyelmen kívül.
A repülés jelenleg szinte teljes egészében fosszilis üzemanyagra épül, és bár a hatékonyság javult, a forgalom növekedése ellensúlyozta ezt az előnyt. Ez azt jelenti, hogy a kibocsátáscsökkentés nem oldható meg pusztán technológiai finomhangolással. Valódi alternatívára van szükség.
A kihívás az, hogy a repülésben nem működnek azok a megoldások, amelyek más ágazatokban már elterjedtek. Az elektromos hajtás jelenlegi technológiai szinten nem alkalmas hosszú távú járatokra, a hidrogén pedig még fejlesztési fázisban van. Ezért került fókuszba a fenntartható repülőgép-üzemanyag, mint az egyetlen rövid távon is alkalmazható opció.
A fenntartható üzemanyag kilép a kísérleti szakaszból
A fenntartható repülőgép-üzemanyagok – vagyis a SAF – hosszú ideig inkább jövőbeli ígéretként szerepeltek a szakmai diskurzusban. Kis mennyiségekben, magas áron és korlátozott hozzáféréssel voltak jelen. Ez azonban most látványosan változik.
Az elmúlt időszakban egyre több olyan együttműködés jelent meg, ahol nem különálló projektekben gondolkodnak a szereplők, hanem összehangolt rendszerekben. Légitársaságok, logisztikai cégek és globális vállalatok közösen dolgoznak azon, hogy stabil keresletet és kiszámítható kínálatot teremtsenek.
Ez a változás kulcsfontosságú, mert a SAF valódi áttörése nem technológiai, hanem piaci kérdés. Akkor válik működőképessé, ha elérhető, tervezhető és skálázható. A több millió literes megállapodások már azt jelzik, hogy a piac elkezdte megtalálni ezt az egyensúlyt.
Ugyanakkor az is látszik, hogy ez még csak a kezdet. Az elérhető mennyiségek messze elmaradnak attól, ami a teljes légiközlekedési szektor igényeit fedezni tudná. A kérdés tehát nem az, hogy van-e SAF, hanem az, hogy elég lesz-e belőle.
Új logika: nem az számít, hol használják
A fenntartható repülőgép-üzemanyagok terjedésének egyik legérdekesebb eleme az elszámolási modellek fejlődése. A „book and claim” rendszer lehetővé teszi, hogy a kibocsátáscsökkentés elszámolása ne legyen helyhez kötött.
Ez azt jelenti, hogy egy vállalat úgy is hozzájárulhat a fenntartható üzemanyag használatához, hogy nem az ő konkrét szállítmánya repül SAF-fel. Ehelyett a kibocsátáscsökkentést „megvásárolja”, és azt a saját fenntarthatósági jelentéseiben számolja el.
Ez a megközelítés jelentősen felgyorsíthatja az elterjedést, mert nem igényel teljes logisztikai átalakítást. Ugyanakkor komoly hangsúlyt helyez az átláthatóságra és a hitelességre, hiszen csak így biztosítható, hogy a kibocsátáscsökkentés valóban megtörtént.
A tanúsítási rendszerek és nyilvántartások szerepe ezért kulcsfontosságú. Ezek garantálják, hogy az egyes kibocsátáscsökkentések egyértelműen nyomon követhetők legyenek, és ne történjen kettős elszámolás. A bizalom ebben a rendszerben nem mellékes elem, hanem alapfeltétel.
Amikor a kibocsátáscsökkentés üzleti kérdéssé válik
A fenntartható repülőgép-üzemanyagok térnyerése világosan mutatja, hogy a kibocsátáscsökkentés egyre inkább operatív és pénzügyi kérdéssé válik. Különösen igaz ez a globális vállalatokra, ahol a közvetett kibocsátások jelentős része a szállításhoz kapcsolódik.
A Scope 3 kibocsátások kezelése ma már nem kommunikációs kérdés, hanem konkrét üzleti döntés. A vállalatoknak választ adniuk arra, hogy milyen áron és milyen módon csökkentik a környezeti terhelésüket.
Ez új típusú együttműködéseket hoz létre. A logisztikai partnerek, beszállítók és szolgáltatók egyre inkább közös rendszerben működnek, ahol a fenntarthatóság nem külön projekt, hanem a működés része. A versenyelőny egyre inkább azon múlik, ki tud gyorsabban alkalmazkodni ehhez az új logikához.
Ugyanakkor a költségek továbbra is jelentős akadályt jelentenek. A SAF ára jelenleg többszöröse a hagyományos üzemanyagénak, ami rövid távon elkerülhetetlenül megjelenik az árakban is. Ez azt jelenti, hogy a fenntarthatóbb működés költségeit az értéklánc több szereplője között kell elosztani.
A piac most egy érzékeny egyensúlyt keres. A technológia már létezik, az együttműködések elindultak, de a skálázás még előttünk áll. Az igazi kérdés az, hogy ki tudja ezt a rendszert stabilan és gazdaságosan működtetni.
