A karbonkreditek sokáig a klímapolitika legvitatottabb eszközei közé tartoztak, mára azonban egyre több üzleti vezető és fenntarthatósági szakember tekint rájuk megbízható, kezelhető klímaeszközként. Egy friss nemzetközi felmérés szerint nem pusztán a hit állt helyre bennük, hanem a piac működéséről alkotott kép is alapvetően megváltozott.
A szkepticizmustól a strukturált piacig
A karbonkreditek korábbi megítélését alapvetően a bizonytalanság és a bizalmatlanság határozta meg. Sok vállalat számára a piac átláthatatlan volt, a projektek minősége nehezen volt megítélhető, a reputációs kockázatok pedig gyakran meghaladták a várható előnyöket. Ez a helyzet az elmúlt években látványosan átalakult. A vállalatok ma már nem kísérleti terepként tekintenek a karbonkreditekre, hanem olyan eszközként, amely illeszthető a hosszú távú klíma- és üzleti stratégiákba.
Ebben a változásban kulcsszerepe van annak, hogy a piac sokkal célorientáltabbá és szabályozottabbá vált. A vállalatok egyre nagyobb arányban alkalmaznak nemzetközi minőségi keretrendszereket, amelyek segítenek elkülöníteni a valódi éghajlati és társadalmi értéket teremtő projekteket a pusztán formális megoldásoktól. A karbonkreditek így fokozatosan elveszítik „kényszermegoldás” jellegüket, és stratégiai befektetési logikába kerülnek.
Mit árul el a vezetői gondolkodás változása?
A Schneider Electric új globális tanácsadó üzletága, a SE Advisory Services által készített átfogó felmérés szerint az üzleti vezetők többsége ma már nem kérdőjelezi meg a karbonkreditek létjogosultságát, sokkal inkább azt vizsgálja, hogyan és milyen feltételek mellett alkalmazhatók felelősen. A válaszadók jelentős része aktívan tervezi részvételének növelését az önkéntes karbonpiacon a következő években, miközben csak egy szűk kisebbség az, amely teljes mértékben kizárja ezt az eszközt a stratégiájából.
Fotó illusztráció Forrás Getty Images
Ez a hozzáállásváltás arra utal, hogy a karbonkreditek szerepe túllépett a kommunikációs dimenzión. A vállalatok egyre inkább az éghajlati kockázatok kezelésének, az ellátási láncok ellenállóbbá tételének és a hosszú távú értékteremtésnek a részeként tekintenek rájuk. Nem véletlen, hogy egyre több szereplő nem csupán vásárlóként jelenik meg a piacon, hanem saját projektek fejlesztésében is gondolkodik, ami a piac érésének egyik legfontosabb jele.
Természet, technológia és a portfóliók új logikája
A karbonkredit-portfóliók összetétele szintén sokat elárul a jelenlegi trendekről. A természetalapú megoldások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be, hiszen az erdőtelepítéshez, újraerdősítéshez vagy ökoszisztéma-helyreállításhoz kapcsolódó projektek egyszerre kínálnak azonnali klímahatást, biodiverzitási előnyöket és társadalmi hasznot. Ezek a kezdeményezések sok vállalat számára továbbra is a karbonkredit-stratégia gerincét adják.
Ugyanakkor egyre erősebben jelennek meg a kibocsátáselkerülésre és -csökkentésre épülő megoldások, valamint a technológiai alapú és hibrid szén-dioxid-kivonási módszerek is. Ez a diverzifikáció azt jelzi, hogy a vállalatok nem egyetlen „csodamegoldásban” gondolkodnak, hanem kiegyensúlyozott portfóliókat építenek, amelyek különböző időtávokon és kockázati szinteken járulnak hozzá a klímacélokhoz.
Hol akad el mégis a piac?
A pozitív trendek ellenére a felmérés egyértelműen rávilágít a korlátokra is. A legnagyobb visszatartó erőt továbbra is a világos iránymutatások hiánya jelenti, különösen abban a tekintetben, hogyan illeszthetők a karbonkreditek a vállalati klímastratégiákba anélkül, hogy gyengítenék a tényleges kibocsátáscsökkentési erőfeszítéseket. Emellett sokan bizonytalannak látják a kormányzati politikák és a jövőbeli szabályozási környezet alakulását, ami óvatosságra inti a befektetőket.
A piac következő fejlődési lépcsője ezért nem elsősorban új projektekben, hanem az önkéntes és a szabályozott keretrendszerek közötti átjárhatóság megteremtésében rejlik. Amíg ezek a kapcsolódási pontok nem válnak egyértelművé, addig a vállalatok erős cselekvési szándéka ellenére is lassabb maradhat a nagyléptékű elmozdulás.
A mostani adatok azonban arra utalnak, hogy a karbonkreditek korszaka nem lezárult, hanem új fázisba lépett. Egy olyan szakaszba, ahol a hangsúly már nem azon van, hogy szükség van-e rájuk, hanem azon, hogyan lehet őket felelősen, átláthatóan és valódi klímahatással integrálni az üzleti döntésekbe.
