Volt egy globális fórum, amely már jóval a válságok előtt kimondta, hogy az élelmiszer-rendszer nem pusztán termelési kérdés. A Nyéléni Globális Fórum nem trendeket követett, hanem irányt jelölt. Ma, 2026-ban, amikor ellátási láncok törnek meg, termelők szorulnak ki a piacról, és az élelmiszer ára geopolitikai tényezővé vált, újra érdemes feltenni a kérdést, amit akkor megfogalmaztak, naivitás volt – vagy előrelátás?
Egy fórum, amely nem technológiáról, hanem hatalomról beszélt
A Nyéléni Globális Fórum már a megszületésekor kilógott a nemzetközi konferenciák sorából. Nem kormányzati nyilatkozatokkal és nem vállalati stratégiákkal operált, hanem azokkal a szereplőkkel, akik a globális élelmiszer-rendszer legalsó, mégis legfontosabb szintjén állnak: kisgazdákkal, helyi közösségekkel, őslakos csoportokkal és civil hálózatokkal. Az első fórumot 2007-ben, Maliban rendezték meg, és itt került be a nemzetközi diskurzusba egy addig leginkább akadémiai körökben használt fogalom, az élelmiszer-önrendelkezés.
A második, teljes értékű globális fórumra 2015-ben került sor Európában. Akkor még sokak számára túl radikálisnak tűntek azok az állítások, amelyek szerint az élelmezési válság nem a termelési kapacitások hiányából fakad, hanem abból, hogy a döntések eltávolodtak az érintettektől. Ma, amikor globális szinten egyszerre jelenik meg az inputfüggőség, az árvolatilitás és a termelői jövedelmek szűkülése, ezek a mondatok már nem provokációnak, hanem diagnózisnak hatnak.
2025 – a Nyéléni visszatér, de már más kérdésekkel
A harmadik globális Nyéléni Fórumot 2025. szeptember 9–12. között rendezték meg Srí Lankán. A tízéves szünet nem véletlen, hiszen a Nyéléni nem folyamatos jelenlétre, hanem kritikus történelmi pillanatokra reagál. A 2025-ös találkozó már nem abból indult ki, hogy mi a baj a rendszerrel. A résztvevők abból indultak ki, hogy a válság többé nem szektorális, hanem összefüggő gazdasági, társadalmi és ökológiai térben zajlik.
A fórum központi kérdése az volt, hogy az átalakulás, amelyről ma mindenki beszél, kinek az érdekei szerint zajlik, és ki viseli a kockázatait. A srí lankai esemény egyik legerősebb üzenete az volt, hogy a jelenlegi „átmeneti” narratívák gyakran technikai válaszokat adnak strukturális problémákra. Hatékonyságról, innovációról és új megoldásokról beszélnek, miközben érintetlenül hagyják a döntéshozatal logikáját.
Mit jelent valójában az élelmiszer-önrendelkezés?
Az élelmiszer-önrendelkezés fogalma gyakran keveredik az élelmiszerbiztonsággal, pedig a kettő egészen más kérdéseket tesz fel. Nem azt kérdezi, hogy van-e elég élelmiszer, hanem azt, hogy ki dönt az élelmiszerről. Ki határozza meg, mit termelünk, milyen módszerekkel, milyen áron, és kinek a kockázatára.
A Nyéléni-folyamat értelmezésében az élelmiszer nem pusztán gazdasági termék, hanem társadalmi és ökológiai erőforrás, amelynek kezelésében a helyi közösségeknek elsődleges szerepet kellene kapniuk. Ez magában foglalja a földhöz és vízhez való hozzáférést, a vetőmagok feletti kontrollt, a tisztességes megélhetést biztosító árképzést, valamint azt, hogy a termelési döntések ne kizárólag globális piaci logikák mentén szülessenek meg.
Ez a megközelítés nem nosztalgia a múlt iránt. Válasz egy túlságosan centralizált, sérülékeny rendszerre. Már a 2015-ös fórumon elhangzott az a máig idézett gondolat, hogy az élelmiszer-önrendelkezés nem egyetlen modell, hanem keret, egy olyan gondolkodási rendszer, amelyben a helyi megoldások elsőbbséget élveznek a globális optimalizálással szemben.
Politikai jelszó vagy működő gyakorlat?
A Nyéléni már a kezdetektől megkapta azt a kritikát, hogy az élelmiszer-önrendelkezés inkább politikai állásfoglalás, mint megvalósítható alternatíva. A válaszok azonban nem elméleti síkon születtek meg. A fórumokon következetesen olyan példák kerültek előtérbe, amelyek azt mutatták, hogy a helyi kontroll erősítése mérhető gazdasági és társadalmi hatásokkal jár.
Latin-Amerikában agroökológiai hálózatok csökkentették a termelők inputkitettségét, Afrikában közösségi földhasználati modellek stabilizálták az ellátást, Európában pedig a rövid ellátási láncok tették ellenállóbbá a vidéki térségeket az ár- és energiapiaci sokkokkal szemben. A közös tanulság minden régióban ugyanaz volt, a reziliencia nem a méretből, hanem a döntési közelségből fakad.
A 2025-ös fórum ezt a gondolatot vitte tovább, kimondva, hogy a jelenlegi élelmiszer-rendszer problémái nem technológiai természetűek. Nem az a kérdés, tudunk-e többet termelni, hanem az, hogy kinek a hasznára tesszük ezt. Ez a felismerés különösen időszerű egy olyan időszakban, amikor a fenntarthatóság nyelve egyre gyakrabban válik üres keretté.
Miért vált mindez megkerülhetetlenné 2026-ra?
A 2015-ös Nyéléni-megállapítások ma már nem előrejelzések, hanem visszaigazolt figyelmeztetések. A világjárvány, a geopolitikai konfliktusok és az energiaválság mind ugyanarra mutattak rá, hogy a globálisan optimalizált, de helyileg kiszolgáltatott rendszerek törékenyek. Ebben a környezetben az élelmiszer-önrendelkezés nem alternatív ideológia, hanem kockázatértelmezési keret.
A Nyéléni öröksége éppen abban áll, hogy nem kész megoldásokat kínál. Következetesen kérdez ott, ahol a rendszer válaszokat erőltet. Ki viseli a kockázatot? Ki hozza a döntéseket? És ki marad láthatatlan az élelmiszer mögött? Ezek a kérdések 2015-ben még kényelmetlenek voltak. 2026-ban már nehezen megkerülhetők.
