2026. május 20., Akvárium Klub •
A vállalati értéklánc sokáig a vállalati dekarbonizációs stratégiák mostohagyereke volt. Bár mindenki elismerte a Scope 3 kibocsátások volumenének nagyságát és fontosságát, de az háttérbe szorult az operatív kibocsátások (Scope 1,2) kezelése mögött. A GHG Protocol új szabványa ezen változtathat, és hamarosan a vállalati klímavédelem egyik legfontosabb iránytűjévé válhat.
Ez az írás Tóth Levente (Mitigia Zrt. – alapító, CEO) négyrészes cikksorozatának második része. A sorozat témája a Mastercard ESG Summit – május 20. Akvárium Klub részletek és jegyvásárlás itt – egyik kiemelt szakmai blokkjához is kapcsolódik
A teljes cikksorozatot változtatás nélkül közöljük vendégszerzőnktől.
Új szabályokhoz kell igazodni
A GHG Protocol által 2026 márciusában közzétett „Actions and Market Instruments (AMI) Phase 1 White Paper” az üvegházhatású gázok vállalati elszámolásának eddigi legjelentősebb reformtervezete, amely a vállalatok életét közvetlenül befolyásolja. A szabvány társadalmi egyeztetésre lett bocsátva és 2027-től várhatóan használhatóvá válik élesben is a vállalati gyakorlatban. A témánk szempontjából a fő üzenete az, hogy végre megjelenik benne az insetting fogalma, azaz a vállalati értéklánc mentén történő dekarbonizációs célú piaci beavatkozások összessége.
Az ISO-GHG kooperációban készült dokumentum célja, hogy feloldja a feszültséget a fizikai alapú leltározás (inventory) és a piaci alapú dekarbonizációs eszközök (pl. tanúsítványok, karbonkreditek) között. A javaslat egy olyan hibrid modellt vázol fel, amely megőrzi a leltározás fizikai integritását, de egyben teret enged a piaci innovációnak és a beszállítói láncok rugalmas dekarbonizációjának is. Eközben rákényszeríti a vállalatokat a transzparenciára is: külön kell választaniuk a tényleges mérnöki eredményeket a pénzügyi tranzakciókon alapuló emissziócsökkentésektől.
Az insetting is bekerül a jelentéstételbe
Az új szabvány bevezeti a többnyilatkozatos (multi statement) keretrendszert.A javaslat legfontosabb újítása, hogy szakít az egyetlen, összevont karbonlábnyom-adat közlésének gyakorlatával, és helyette egy strukturált, háromszintű jelentéstételi modellt javasol. A közvetlen leltárban (Statement 1) a vállalat tevékenységéhez köthető közvetlen fizikai emissziócsökkentések találhatók (beleértve a közvetlen alapanyagokat érintő, a beszállítói láncban történt beavatkozásokat is!). A piaci alapú leltárban (Statement 2) jelenhetnek meg a szerződéses eszközök (pl. származási garanciák, zöld acél bizonylatok), amelyek a vállalat beszerzéseihez kapcsolódnak. Végül, az értékláncon kívüli és egyéb hatások között (Statement 3) kapnak helyet a karbonkreditek és a leltáron kívüli projektek. Ez a szétválasztás megakadályozza az adatok „összemosását”, így tisztán kiderül, hogy a vállalat ténylegesen csökkentette-e a fizikai kibocsátását, vagy egyéb eszközökkel kompenzált.
Ebből kitűnik az, hogy a szabvány az insettinget, azaz a vállalati értéklánc beavatkozásokat a rendszer szerves részeként kezeli. A dokumentum tudományos alapokra helyezi az insetting fogalmát a GHG Protocolon belül. Kimondja, hogy az insetting nem egy különálló „kategória”, hanem egy elfogadott, sőt a szabvány által kifejezetten támogatott dekarbonizációs technika. Az ilyen projektek eredménye vagy a közvetlen leltárban (ha közvetlen művelet), vagy a piaci alapú leltárban (ha nem a közvetlen alapanyagokra vonatkozik), vagy akár az egyéb hatások között jelenik meg (leltáron kívüli projektek esetében).
A szabvány pontosítja az alapvető fogalmakat
A szabvány másik fő újítása, hogy a beavatkozás-alapú elszámolás (Intervention-based Accounting) fogalmát meghatározza. A tervezet bevezeti és definiálja a beavatkozás-alapú elszámolást, amely különösen az értéklánc (Scope 3) esetében bír nagy jelentőséggel és így egyben az insetting projektek elszámolásának alapját is kijelöli. A dokumentum elismeri, hogy a vállalatok gyakran nem tudnak pontos, közvetlen adatot szerezni minden egyes beszállítótól. Ezért engedélyezi, hogy a cégek a beszállítói láncban végrehajtott konkrét insetting projektek számszerűsített eredményeit beszámítsák a közvetlen leltárukba, feltéve, hogy a beavatkozás közvetlenül érinti a cég által felhasznált alapanyag-kategóriát.
Továbbá, a javaslat a piaci eszközök (Market Instruments) validálási kritériumait is végre egyértelműen leírja. A dokumentum szigorú kritériumrendszert állít fel a piaci alapú igazolások elfogadhatóságára vonatkozóan. Ahhoz, hogy egy külső tanúsítvány (pl. biometán bizonylat, karbonkredit) elismerhető legyen, ahhoz a következő feltételeknek kell egyszerre teljesülniük. Elsőként az addicionalitást kell igazolni, miszerint a kibocsátáscsökkentés a piaci eszköz finanszírozása nélkül nem ment volna végbe. Másrészt, ki kell zárni a kettős elszámolást, tehát biztosítani kell, hogy ugyanazt a csökkentést ne jelenthesse a termelő és a vásárló is azonos módon. Végül, meg kell teremteni a földrajzi és időbeli korrelációt, azaz a piaci eszköznek térben és időben is kapcsolódnia kell a tényleges anyagáramlási folyamathoz.
Az adatminőség alapjai is meghatározásra kerülnek
Végül, a szabványtervezet biztosítja a felhasznált adatok minőségét és lekezeli a bizonytalanságot. A hitelesség megteremtése érdekében a tervezet javasolja az adatminőségi szintek (Data Quality Tiers) bevezetését. A cégeknek jelenteniük kell, hogy a jelentésükben kimutatott teljes emisszió, illetve kibocsátáscsökkentés mekkora hányada alapul primer (mért) adaton és mekkora szekunder (becsült/átlagolt) adaton. Továbbá, bevezeti a „konzervativizmus elvét”: ha nagy a bizonytalanság egy Scope 3 kibocsátás mérésnél, a vállalatnak a legrosszabb eshetőséget (azaz a legmagasabb kibocsátást) kell jelentenie, hogy elkerülhető legyen a környezeti hatás alulbecslése.
